Politika

Bevégezte Orbán: a kínai diktatúra is zsebre tette Magyarországot

Pestibulvar.hu

Ma Magyarország egy újabb keleti diktatúrának adósodott el generációkra.




 

Megtörtént, amitől régóta féltünk, Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken aláírta a Budapest-Belgrád-vasútvonal létrehozásához szükséges hitel-megállapodást. A szerződés szerint a beruházás

85 SZÁZALÉKÁT FOGJUK KÍNAI HITELBŐL FIZETNI, CSAK A FENNMARADÓ 15 SZÁZALÉKOT ÖNRÉSZBŐL.

 

Paks II után ez már a második alkalom, hogy eladósodunk egy keleti diktatúrának, Varga azonban erről egy szót sem szólt, csak azt bizonygatta, hogy a beruházás a kormány szerint nagy lehetőség hazánknak, mert ezzel “a térség logisztikai központjává” válhatunk. Öröm az ürömben, hogy a szerződés szerencsére lehetővé teszi az előtörlesztést is, így talán lesz esély rá, hogy mielőbb megszabaduljunk a hiteltől. A pénzügyminiszter – talán hogy lenyugtassa az elégedetlenkedőket – elmondta, a kormány folyamatosan vizsgálni is fogja a piaci feltételeket, és amennyiben az Magyarország számára előnyös, kezdeményezni fogják az előtörlesztést.




Mint ismert, a beruházást kivitelező magyar-kínai konzorciummal tavaly tavasszal írták alá a vasútvonal korszerűsítésére vonatkozó szerződést. A szerbiai szakaszon már folyik a felújítás, amely a várakozások szerint 2022 végére készül el. A cél az, hogy 2025-re a teljes vasútvonal megépítése befejeződjön.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top