Donald Trump amerikai elnök javasolta a fertőtlenítőszer “befecskendezésének” lehetőségét a koronavírussal fertőzött személyekbe, mert az közismerten “kiüti” a vírust – írja az NBCNews.com.
„Látom, hogy a fertőtlenítő egy perc alatt kiüti. Egy perc alatt! Lehetséges, hogy injekción keresztül, vagy tisztításként csináljunk hasonlót? A tüdőbe megy be, károsítja a tüdőt, érdekes lenne ezt is leellenőrizni!”
– közölte az elnök.
Ezután sikerült még erre is rákontráznia, mikor kijelentette: valahogy be kellene juttatni a napfényt az emberi szervezetbe, hiszen az is köztudott, hogy a közvetlen napfény és a meleg nem a kedvence a vírusnak. Szerinte ezt valahogy a bőrön keresztül kéne bejuttatni.
Trump nem először nyilvánul meg teljesen alaptalanul a koronavírus kérdésében: elsők közt volt a világ vezetői között, aki a klorokint javasolta a betegség ellen azelőtt, hogy a hatásosságát bármilyen tudományos kísérlet igazolta volna. Azóta tudósok bebizonyították, hogy inkább árt, mint használ.
Szerencsére a hozzáértők most is résen voltak, és nagyon hamar figyelmeztettek, hogy senki ne próbálja ki az elnök tanácsait: kiemelték, hogy
a fertőtlenítőszer belsőleges alkalmazását inkább öngyilkossági céllal szokták használni.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.