Politika

Majális helyett segítő akció: politikai párt ilyet még nem tett

Pestibulvar.hu

Május 1-én az MSZP mindig jó hangulatú majálissal ünnepelt, de sajnos az idei évben a járvány beárnyékolja a baloldal hagyományos ünnepét. Azonban az MSZP politikusai megtalálták a módját, hogyan lehet jókedvű mulatozás nélkül méltón megemlékezni a munkás-ünnepről. A Magyar Szocialista Párt országgyűlési és önkormányzati képviselői





MÁJUS 1-IG CSAKNEM 12 TONNA TARTÓSÉLELMISZERT FOGNAK ORSZÁGSZERTE SZÉTOSZTANI,

valamennyi megyében a rászoruló családoknak. Mindezt Molnár Zsolt, az MSZP  fővárosi elnöke közölte hétfői online sajtótájékoztatóján. Elmondta: a párt rendhagyó és szokatlan módon készül május 1-jére és Anyák napjára,  mert a járvány okozta jelenlegi egészségügyi krízishelyzetben egyre nő az éhezők száma világszerte.

 

A politikai pártok közül másnál nem tapasztalható ekkora mértékű segítség. Mindez annak köszönhető, hogy a Magyar Szocialista Párt képviselői sem a mostani, sem az előző képviselői tiszteletdíj emeleést nem vették fel, hanem létrehozták a Szolidaritási Alapot, és az emelést ebbe fizették be. A mostani akció fedezetét is a Szolidaritási Alap adja.

Ezena héten folyamatosan pakolják fel a teherautókat az MSZP Villányi úti központjában, amelyekkel a kiszállítják a hétvégéig az adománycsomagokat.






 

Akciók! Nem szavak! – Újabb segélyakciót indít az MSZP, most 12 tonna tartósélelmiszert több millió forint értékben.

Újabb segélyakciót indít az MSZP! Most 12 tonna tartós élelmiszert oszt szét az MSZP a képviselői által felajánlott több millió forintból. A legutóbb képviselőnként 1-1 milliót, összesen 15 millió forintot ajánlott fel az MSZP frakció, amiből tisztító és fertőtlenítőszereket vásároltak és juttattak el a szociális és egészségügyi intézményekbe és a rászoruló családokhoz. Akciók! Nem szavak!https://mszp.hu/hir/akciok_nem_szavak

Közzétette: MSZP – 2020. április 27., hétfő

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top