Politika

Több lesz a fertőzött – Palkovics elárulta, hogyan indítják újra az országot májustól

nyugatifeny.hu

Nagyon kell már az adóbevétel.






“A kormány a csúszó szabályozással kézben tudta tartani a járványt, így most eljött az idő, hogy az emberek normális, megszokott életét és a gazdaság válság előtti működését, amennyire lehet, helyreállítsuk”

– mondta a Magyar Hírlapnak adott interjújában Palkovics László.

 

Az innovációs és technológiai miniszter szerint tudományos tapasztalatok alapján dolgozták ki az úgynevezett

csúszó mód szabályozást.

 

Ennek lényege egyszerűen fogalmazva a húzd meg, ereszd meg – ez azt jelenti, hogy három kritérium optimális viszonyát kell tudni meghatározni és folyamatosan szabályozni: az egyik a vírus terjedésének egészségügyi következményei, különösen a kórházi kezelésre szoruló betegek száma, a másik a gazdaság állapota, a harmadik a társadalmi, közösségi élet minősége”

– mondta Palkovics a járvány elleni védekezésről.

 

Arról, hogy mi változik a sokszor emlegetett május 3. utáni időponttól, Palkovics elmondta: az eddigi „húzd meg” szakasszal a vírus terjedését sikerült kordában tartani, de ezt a helyzetet a gazdaság lelassulása és a közösségi élet lefagyása miatt nem lehet sokáig tartani.

 






Ezért tervezik a jövő héttől az „ereszd meg” fázist, amikor fokozatosan, szigorú menetrend szerint enyhítenek a korlátozásokon, újraindítják az ország életét és a gazdaságot.

 

“A személyes kontaktusok számának növekedésével várhatóan nőni fog a fertőzöttek és a súlyos betegek száma, de az ő megfelelő ellátásukra már fel vagyunk készülve”

– állította a miniszter, aki szerint később szükség lehet újabb szigorításokra, akkor azokat készek meglépni.

 

Ez olyan, mint egy háborús helyzet, csak nem puskával lövünk az ellenségre, hanem matematikával, gyógyszerrel, védőeszközökkel meg olyan adminisztratív, széles körű korlátozó intézkedésekkel, amelyek azt eredményezik, hogy a vírus terjedése alacsony szinten marad

– mondta Palkovics a járványról.

 

A fokozatos újranyitásról a miniszter elmondta: megvannak az irányító, szabályozó, beavatkozó eszközeik, a szenzoraik, amelyekkel mérjük a vírus terjedését.

 

Nem könnyű feladat, hogy hasonló szinten tudjuk tartani a járványt, amit a teljes elfojtással elértünk, úgy kell finomhangolnunk a korlátozásokat, hogy a gazdaságnak és az embereknek ne legyen rossz, mégse terjedjen jobban a vírus – mondta.

“Talán bátor jóslat, de szerintem gyorsabban fog helyreállni az ipari termelés, mint sokan gondolják”

– tette hozzá.

 

Palkovics szerint ha túl leszünk ezen a válságon, és visszatekintünk, elképzelhető, hogy úgy ítéljük majd meg, gazdasági téren legalább annyi jót hozott, mint rosszat.

(Magyar Hírlap / Portfolio) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top