Politika

Kovács Zoltán: az élet újraindításával növekedhet a fertőzöttek száma

Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Hétfőn nulla órától lesznek hatályosak az Orbán Viktor miniszterelnök által a koronavírus-járvány elleni védekezésben szerdán bejelentett változások – mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az M1 állami hírcsatornán.






 

Az MTI szerint Kovács Zoltán hozzátette: az ellenőrzések továbbra is folytatódnak. A mostani hosszú hétvégén pedig a településvezetőknek még lehetőségük lesz arra, hogy akár szigorúbb intézkedéseket is bevezessenek.

 

Azt mondta: május 4. fordulópont lehet, nemcsak azért, mert új szakaszába lép a védekezés, hanem azért is, mert az élet újraindítása “mindannyiunk által vágyott”, a magyar gazdaság szempontjából is fontos lépés.

 

A konkrét szabályokat a következő 1-2 napban közlik, és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is ismertet részleteket csütörtökön

– tette hozzá Kovács Zoltán.

 

Kiemelte: Budapest egésze és az agglomeráció egyes részei számítanak a járvány gócpontjának, a fertőzések mintegy 60 százalékát itt regisztrálták. Ezért is indokolt, hogy a védekezés második szakaszában elválasszák egymástól a leginkább fertőzött területre és a vidéki Magyarországra vonatkozó szabályokat.






 

Kovács Zoltán szólt arról is, hogy az élet újraindításával növekedhet a fertőzöttek száma. Azt mondta: a magyar egészségügyi ellátórendszer mostanra felkészült arra, hogy akár betegek tömegeit is ellássa.

 

Hangsúlyozta: ha a betegek számában, vagy a fertőzés terjedésében bármilyen változás állna be, felülírhatják a szabályokat. Nemcsak kéthetente, hanem naponta, óráról-órára figyelemmel kísérik a számok és a helyzet változását – mondta.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top