Politika

Használhatatlan két kínai koronavírus-teszt, amely itthon is elérhető

Fotó: Pixnio (illusztráció) - szmo.hu
A Semmelweis Egyetem kutatói vizsgálták a teszteket, két kínai gyártmányú egyáltalán nem alkalmas a Covid-19 kimutatására.






A Semmelweis Orvostudományi Egyetem kutatói vizsgáltak be két koronavírus-gyorstesztet, amikről kiderült, hogy a fertőzött eseteknek csak harmadában mutattak pozitív eredményt, míg a bizonyítottan negatívok közül 7-13 százalékban hamis pozitívat jeleztek.

 

Az Index birtokába jutott tanulmány (amelynek egyik szerzője Merkely Béla, az egyetem rektora) a következő címmel jelenik meg az Orvosi Hetilap következő számában:

A specifikus IgM- és IgG-antitesteket kimutató egyes gyorstesztek alkalmatlansága a SARS-Cov-2 okozta vírusfertőzés hazai szűrűsében.

 

A lap kiemeli, hogy a most vizsgált, hibás eszközök nem azonosak azzal, amivel a hazai orvosképző egyetemek tömegesen tesztelni kezdik az embereket.

 

A most vizsgált tesztek is azok közé tartoznak, amik elvileg kimutatják a koronavírus elleni IgM (immunoglubulin-M) és IgG antitestet, azaz hogy a tesztet elvégző éppen beteg-e vagy átesett-e már a koronavíruson. Ahogy a lap is írja, az antitestvizsgálat során a vírus ellen termelődő ellenanyagokat (immunglobulinokat, röviden: Ig) mutatják ki, amelyek utalnak a vírussal való találkozásra. Az M típusú antitest korábban kezd termelődni, majd mennyisége csökken; a G típusú immunglobulin később kezd megjelenni, és tovább jelen van a vérben. A kettő arányából meghatározható, hogy mikor zajlott a fertőzés.






 

A mostani problémát részben az okozza, hogy a vírus gyors ütemű terjedése, és a kényszerű gyors reagálás miatt a szokásos fejlesztési és engedélyeztetési fázis a töredékére csökkent a gyorstesztek esetében.

 

A most vizsgált eszközök nem az úgynevezett PCR-tesztek közé tartoznak, amik közvetlenül a vírus örökítő anyagát mutatják ki. Ezek megbízhatóbbak ugyan, de csak az aktív betegséget mutatják.

 

Az Index azt írja, a Semmelweis 100 ezer darab antitest-alapú gyorstesztet a CECZ Közép-Európai Kft-től vásárolt, azt azonban egyelőre nem tudni, az ominózus vizsgált gyorstesztek is a cégtől érkeztek-e.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top