Politika

Megmondtuk előre: újabb pénzgyárat szerzett magának Mészáros cégcsoportja

Atlatszo.hu

Tavaly több, mint 2 milliárd forintos árbevétele volt annak a cégnek (Tatai Környezetvédelmi Zrt.,TKV), amely az egykori almásfüzitői vörösiszap-tározókon hulladék-feldolgozót működtet, s melyről februárban megírtuk: megújították a környezethasználati engedélyét, miután Mészáros Lőrinc cégcsoportja kinézte magának. Jóslatunk valóra vált, a Gazdasági Versenyhivatal oldalán március végén közzétett engedélyezési dokumentum szerint a Mészáros Csoporthoz tartozó Status Next Környezetvédelmi Magántőkealap egyedüli irányítást szerez a TKV-t tulajdonló Envirotis Holding Zrt. felett.






 

 

Az almásfüzitői üzemet működtető TKV éveken át nem kapta meg az új környezetvédelmi engedélyét, de egy kiskapunak köszönhetően a korábbi engedély alapján tovább működhetett. Tavaly december végén váratlanul mégis meglett az új engedély, s épp ekkoriban terjedt el a hír, hogy Mészáros Lőrinc egyik cége is érdeklődik a hulladéküzem iránt, és ezt akkor kérdésünkre a Mészáros Csoport sem tagadta.

 

A TKV vezérigazgatója és többségi tulajdonosa az Opten cégadatbázisban fellelhető cégadatok szerint 2020. március 26-ig dr Fülöp László volt. A másik tulajdonos, az Envirotis Holding Zrt. ugyanekkortól többségi tulajdonos lett a cégben. Nemrég az mfor.hu portál adott hírt arról egy Gazdasági Versenyhivatali bejelentés alapján, hogy a Mészáros Csoporthoz tartozó Status Next Környezetvédelmi Magántőkealap egyedüli irányítást szerez az Envirotis Holding Zrt. felett.

 






Az Envirotis a cég saját bemutatkozása szerint “országos szintű, komplex hulladékkereskedelmi szolgáltatást nyújt ” a leányvállalatain keresztül.

 

A Mészáros Lőrinc által 75%-ban tulajdonolt STATUS Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. két alapja a STATUS MPE Magántőkealap és a STATUS NEXT Környezetvédelmi Magántőkealap. Utóbbi lett többségi tulajdonosa az almásfüzitői egykori vörösiszap-tározókon működő hulladéküzemet üzemeltető TKV-t birtokló Envirotis Holdingnak.

 

A Mészáros cégcsoportnak elküldtük a kérdéseinket arról, hogy milyen terveik vannak a megvásárolt hulladék-feldolgozóval, s hogy mi a véleményük az almásfüzitői telephely eddigi működésével kapcsolatban a környezetre gyakorolt hatás kapcsán felmerült komoly kritikákkal, de nem kaptunk választ a megkeresésünkre.

 






Az almásfüzitői üzem egyik, közvetlenül a Duna mellett található és attól csak a gát által elválasztott tározójából környezetvédők szerint folyamatosan veszélyes összetevők kerülhetnek a talajba és a folyóba. Korábbi cikkünkben arról is beszámoltunk, hogy a Greenpeace Magyarország szerint az új, 2020. május 31-ig meghosszabbított engedély nem korlátozza eléggé a veszélyes összetevők szintjét a lerakott anyagokban. A tulajdonosváltás után az Átlátszó ismét megkereste az almásfüzitői telep ügyét évek óta követő szervezetet. Ők így kommentálták, hogy Mészáros Lőrinc érdekeltségéhez került az üzem:

“A Greenenpeace számára a tulajdonos kilététől függetlenül elfogadhatatlan, ha folyamatosan nem lebomló veszélyes anyagok kerülnek a tározóra és számos veszélyes hulladékfélét befogadhat a cég, melyek veszélyes komponensei nyilvánvalóan nem fognak lebomlani, csak hígulnak a kezelés során.”

 

A TKV-t is megkerestük a cég eladása kapcsán, hogy megtudjuk, milyen változás várható az általuk működtetett hulladékkezelő működésével kapcsolatban az új tulajdonos megjelenésével? A cég nem válaszolt erre a megkeresésre, és arra a levelünkre sem, melyben arról kérdeztük a vállalatot, hogy mi lehetett az oka annak, hogy az elmúlt hetekben több alkalommal a korábbinál erősebb bűzt éreztek almásfüzitői telep közvetlen közelében élők és ezért bejelentést tettek a cégnél. Egy a neve elhallgatását kérő helyi lakos így számolt be erről az Átlátszónak:

“Annyira büdös volt, hogy nem lehetett az udvaron megmaradni. Olyan volt, mintha mosószer-illatot éreznénk, de olyan erősen, hogy az már kellemetlen.”

 

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top