Politika

Vadai Ágnes teljesen kiakadt azon, amit Kövér László mondott neki ma egy zárt ülésen (+videó)

nyugatifeny.hu

Minden nap képes alulmúlni önmagát a házelnök.






Vadai Ágnes élő videóban jelentkezett be a Házbizottság csütörtöki ülése után.

 

A DK parlamenti képviselője elmondta: a zárt ülésen szóvá tette Kövér László elmúlt időszakban tanúsított minősíthetetlen viselkedését, jelesül, hogy

  • idő előtt belefojtja a szót az ellenzéki képviselőkbe,
  • kitagadta az ellenzéket a magyar nemzetből,
  • “szánalomra méltónak” nevezte azokat a Szabó Tímeához hasonlatos ellenzéki képviselőket, akiknek a személyi száma kettessel kezdődik.

 

Vadai kezdeményezte, hogy Kövér Lászlóra az országgyűlés tekintélyét sorozatosan és súlyosan sértő magatartása miatt büntetést szabjanak ki.

 

Az ügyből hosszú vita kerekedett, amelynek során a jelen lévő házelnök is magához ragadta a szót, és szó szerint azt bírta mondani Vadainak (aki ezt le is jegyzetelte):

“Pusztán biológiai adottságai alapján senki nem tekinthető nőnek. Erkölcsi és mentális értelemben nem minősíthető nőnek az, aki nem tölti be a női princípiumot”.






 

Kövér hozzátette azt is: férfinak sem tekinthető mindenki, akinek a személyi száma egyessel kezdődik. Volt olyan ellenzéki önkormányzati képviselő, akit “szúnyogcsődörnek” nevezett, élcelődött az Isztambuli Egyezménnyel, valamint műszervezeteknek minősítette a TASZ-t (Társaság A Szabadságjogokért) és a NANE-t (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen).

 

Vadai videóját itt tudod megnézni:

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top