Politika

Orbán újabb vérlázító lépése – A válsághelyzetben is ez a legfontosabb számára!

Pestibulvar.hu

Csütörtök este jelent meg az a határozat, ami szerint a kormány egyetért a Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Program II. és III. ütemének folytatásával, tehát ennek értelmében a válsághelyzet ideje alatt, 45 településen a már előkészített sportpark-beruházások megvalósításra kerülnek – közölte az mfor.hu.





EZZEL A DÖNTÉSSEL MOST A BERUHÁZÁSI ÜGYNÖKSÉG 841,1 MILLIÓ FORINTOT KÖLTHET EL ERRE A CÉLRA,

ennek az összegnek a biztosítása pedig a pénzügyminiszter dolga lesz, melyet az idei költségvetésből kell átcsoportosítania.

 

A lap számításai szerint, a mostani beruházással együtt,

A KORMÁNY MÁR 9,876 MILLIÁRD FORINTOT KÖLTÖTT SPORTRA A VESZÉLYHELYZET KIHIRDETÉSE ÓTA!

 






Nemrég az ATV műsorában kérdezték meg a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivőjétől, Farkas Örstől, hogy mi indokolja ilyen jelentős összeg sportra való felhasználását a jelenlegi helyzetben. Válaszul a szóvivő azt mondta, hogy a kormány nem hagyhatja lepusztulni a sportlétesítményeket, bár igaz, már nemcsak üzemeltetésre de beruházásokra is költenek.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top