Politika

Jogerős: Dr. László Imre másodfokon is megnyerte a pert a Pesti Stricik ellen

nyugatifeny.hu

Egy szó sem volt igaz a rágalmakból.






A fideszes propagandamédia még a tavalyi önkormányzati választások előtt próbált összehazudni egy lejárató kampányt Dr. László Imréről, a XI. kerület azóta nagy többséggel megválasztott polgármesteréről.

 

A zaklatásról szóló koholt vádakat László Imre már akkor visszautasította, jogi képviseletére pedig dr. Czeglédy Csabát kérte fel.

 

A bíróság az eljárás lefolytatása után helyreigazításra kötelezte az álhírt újraközlő pestisracok.hu-t, amit ők mondvacsinált indokkal próbáltak megtagadni.

 

A Fővárosi Ítélőtábla most másodfokon is kimondta, hogy a fideszes média által kitalált vádak az elejétől a végéig hazugságok voltak, és kötelezte a Pesti Srácok nevű fakenews-portál kiadóját

  • a perköltség és a fellebbezési költség megfizetésére,
  • valamint a helyreigazítás közzétételére

– közölte szombaton a DK.

 

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

“A Demokratikus Koalíció üdvözli a Fővárosi Ítélőtábla döntését, és reméli, hogy a hatalmat kritikátlanul, még egy ártatlan ember meghurcolásán keresztül is kiszolgálni kész álhírgyártók mielőbb eleget tesznek a jogerős döntésnek”






– írja közleményében az ellenzéki párt.

(dkp.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top