Politika

Korlátozza az információs jogokat a kormány a veszélyhelyzet végéig

Szeretlek Magyarország - szmo.hu
Ráadásul háromszor annyi ideig tarthat a közérdekű adatigénylések megválaszolása, ezzel jelentősen megnehezítik a sajtó munkáját is.






Több olyan joggal sem élhetnek a magyar állampolgárok, melyek az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete, illetve az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló magyar törvény alapján megilletik őket, írja a HVG.

 

A kormányrendelet már a folyamatban lévő ügyekre is vonatkozik, az indoklásában pedig azt írják, hogy a

“jogok gyakorlása érdekében benyújtott kérelmek alapján teendő minden intézkedést a veszélyhelyzet megszűnéséig fel kell függeszteni, ezen intézkedésekre irányadó határidők kezdő napja a veszélyhelyzet megszűnésének napját követő nap”.

 

Ennek értelmében az uniós szabályból nem lesz érvényes az érintett hozzáférési joga, vagyis hogy megtudja, személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és miért, továbbá hogy az ilyen adatokat töröltethesse, helyesbíttethesse, tiltakozhasson az adatkezelés ellen.

 

Az előzetes tájékoztatást „az adatkezelés céljait, jogalapját és terjedelmét közérthető formában rögzítő” általános elektronikus információval teljesítettnek kell tekinteni, tehát nem kell az egyéni kérelmekre válaszolni. Hatósághoz vagy bírósághoz is csak a járvány után fordulhat, akinek panasza van adatai kezelésével kapcsolatban.

 

Az eljárásokat úgy kell lefolytatni, hogy személyes találkozásra ne legyen szükség, és meghosszabbodnak az ügyintézési határidők.






 

A kormányrendelet alapján változik a közérdekű adatkérelemre vonatkozó határidő is,

“az eddigi 15 napról 45 napra, és szóban nem lehet előterjeszteni a kérelmet”.

 

Ez a kitétel különösen a sajtót érintheti érzékenyen, hiszen így a szerkesztőségek lassabban tudnak csak hozzájutni az állami feladatot ellátó szervezetek tevékenységére vonatkozó információkhoz.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top