A Demokratikus Koalíció polgármestereinek közös közleménye.
A vírus megjelenése óta eltelt időszak megmutatta, hogy Orbánék nem csak a válságot nem tudják kezelni, de a különböző megszorításokkal és az önkormányzati feladatkörök felduzzasztásával a magyar városokat és falvakat is a csőd szélére sodorták. A forráselvonás következtében ma már az önkormányzatok 64 százaléka fizetőképességi gondokkal küzd, miközben sokszor ők látják el azokat a feladatokat is, amit normális esetben az államnak kellene.
Ha kell, maszkot osztanak, ápolási hozzájárulást folyósítanak a kórházból hazaküldött betegek hozzátartozóinak, mialatt próbálják kigazdálkodni a megmaradt szűkös forrásokból az önkormányzati alkalmazottak bérét, és ellátni önként vállalt feladataikat is. A kormány eddigi válságkezelési mérlege siralmas: elvont források, megnövelt feladatok, a fizetőképesség szélére került önkormányzatok.
Mi, a Demokratikus Koalíció polgármesterei felháborítónak tartjuk, hogy a plusz feladatok és a megszorítások mellett semmilyen segítségre nem számíthatunk a magyar államtól. Ezért újabb plakátkampány helyett inkább azt várjuk a kormányzattól, hogy az önkormányzatokat sújtó elvonásokat azonnali hatállyal szüntesse meg, az ezekből fakadó eddigi plusz költségeket pedig térítse vissza a városoknak és falvaknak!
- Baracskai József, Zalaszentgrót polgármestere
- Cserdiné Németh Angéla, a XV. kerület polgármestere
- Dr. Kiss László, a III. kerületi polgármestere
- Dr. László Imre, a XI. kerület polgármestere
- Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere
- Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület polgármestere
- Tóth József, Polgár város polgármestere
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!

You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.