Nem elég, hogy az Orbán-kormány egyedüliként az egész EU-ban elmulasztotta az érdemi válságkezelést, most ennek a következményeit is megpróbálja eltitkolni az EU elől.
A magyar kormány az Európai Bizottsághoz benyújtott konvergenciaprogramjában ugyanis 3 százalékos hiánnyal és “mindössze” 80 ezer új munkanélkülivel számol. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ehhez képest március végén még azt mondta, hogy biztosan százezres lesz az új munkanélküliek száma, csak az a kérdés, hogy hány százezres.
A Demokratikus Koalíció szerint a kormány vagy fél szembenézni a válságkezelés elmulasztásának következményeivel, vagy szándékosan titkolja az EU előtt, hogy mekkora itthon a baj. Mindkét lehetőség azt jelenti, hogy a kormány végképp lemondott a magyar munkahelyek megmentéséről. Érdemi válságkezelés, széleskörben elérhető állami fizetéskiegészítés, és elbocsájtottaknak járó bérpótlék nem volt eddig sem, de most már biztos, hogy nem is lesz. A magyarok a válságban csak tagadásra, titkolózásra és sikerpropagandára számíthatnak a kormánytól, segítségre nem. (dr. Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke, az Európai Parlament Gazdasági Bizottságának tagja)
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.