A magyar kormány mindenki számára garantálja, hogy a koronavírus-járvány után is képes lesz tisztességes munkából ellátni a családját, továbbá annyi munkahelyet fognak teremteni, amennyit a vírus “elpusztít” – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-nek telefonon.
Novák Katalin az uniós tagállamok szociális, családügyi és munkaügyekért felelős minisztereinek keddi videokonferenciája után nyilatkozva azt hangoztatta: a kormány az elmúlt években visszaadta a munka tisztességét, és a jövőben is munkaalapú közösségben fognak gondolkodni.
Elmondta, az informális tanácskozáson egyebek mellett a koronavírus-járvány okozta kihívásokra adott lehetséges válaszokról volt szó, és ezek között beszámoltak a magyarországi munkahelyvédelmi intézkedésekről is.
Közölte, az Európai Bizottság stratégiai dokumentumot készített a demográfiai kihívásokról, ez volt az alapja a keddi beszélgetésnek. Erre utalva örömtelinek mondta, hogy a bizottság végre kiemelt helyen foglalkozik a demográfiával,
talán Brüsszelben is végre felismerték azt, hogy a demográfia az egyik legnagyobb probléma
az elkövetkező évtizedekben.
Novák Katalin szerint ugyanakkor nem mindegy, hogy ezekre a kihívásokra milyen válaszokat adnak. Sajnálatosnak nevezte, hogy a dokumentumból kimaradt az a szempont, milyen a fiatalok gyermekvállalási kedve, illetve az, miként lehet őket segíteni abban, hogy annyi gyermekük lehessen, ahányat szeretnének.
Ismertetése szerint a fiatalok Európa-szerte egyre kevesebb gyereket vállalnak, és általános jelenség, hogy kevesebb gyermek születik, mint ahányat a szülők terveznek. Hozzátette: ezért ezzel a helyzettel az uniónak és az egyes kormányoknak is foglalkozniuk kell.
Szerinte Magyarország azért tud ehhez a gondolkodáshoz érdemben hozzájárulni, mert már tíz éve kiemelten foglalkoznak a demográfia és a családtámogatás kérdéseivel. Hozzátette: lépéseiket hitelesítik is az eredmények; így például több mint 20 százalékkal emelkedett a gyermekvállalási kedv, a házasságkötések száma jelentősen nőtt, hatvan éve nem volt olyan alacsony a válások száma, mint tavaly, és csökkent a terhességmegszakítások száma is.
Úgy látja,
Magyarországon visszatért a gyermekvállaláshoz szükséges bizalom, a fiatalok egyre inkább mernek családot alapítani, újabb gyermekeket vállalni.
A magyar kormány továbbra is elsődleges feladatának tartja, hogy a fiatalokat segítse a családalapításban és a gyermekvállalásban, és ebben segítik őket a családi típusú adózással és a munkához kapcsolódó családtámogatásokkal
– hangsúlyozta az államtitkár.
Szerinte az eddigi kedvező eredmények feljogosítják Magyarországot arra, hogy eredményeit megossza, és közös gondolkodásra hívja az európai országokat.
Novák Katalin azt mondta:
a koronavírus-járvány is arra mutat rá, hogy a demográfiai kihívásokra nem a tömeges bevándorlás a megoldás, mivel annak súlyos veszélyei vannak.
(MTI) | forrás
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.