Politika

Szerbiának 300 ezer maszkot küldtünk, de a szakképzős tanulók maguknak varrják, hogy el tudjanak menni vizsgázni

Illusztráció: pixabay.com

Csaknem 100 ezer maszkot készítettek a szakképzésben tanulók – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel. – írja a 168ora.hu.





Az összefogás jegyében az ITM fenntartásában lévő szakképzési intézmények az elmúlt időszakban sorra csatlakoztak a járvány elleni védekezést segítő kezdeményezéshez. Jelenleg 34 szakképzési centrum tagintézményeiben készítenek maszkokat a végzős vagy felnőttoktatásban részt vevő tanulók gyakorlatként – írták.

 

A közlemény szerint a csaknem 100 ezer textil szájmaszkból a helyi önkormányzatok közvetítésével már kórházak, szociális intézmények és idősotthonok is kaptak. Az újabban előállított készleteket az intézmények saját diákjaiknak tartották fenn, hogy

azokat a májusi szakmai vizsgák idején használhassák.

 






Az ITM hangsúlyozta: minden kezdeményezést bátorít a szakképzésben is, amely a járvány elleni védekezést erősíti, a kockázatoknak jobban kitett szakemberek és idősek segítését szolgálja – jelentette a távirati iroda.

 

Eközben külünös módon bőven jutott a maszk például Észak-Macedóniának, és Szerbiának is. Sőt, még a legendásan nyomorult Vatikánnak is.

forrás168ora.hu




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top