Politika

Már a fideszes polgármesterek is a kormány ellen fordultak – Nem támogatták a javaslatot!

Pestibulvar.hu

A Balatoni Hajózási Zrt.-ben tulajdonos 21 önkormányzatnak szerda délutánig kellett döntenie arról, hogy támogatják-e a kormány elképzelését a cég átszervezésével kapcsolatban. A 444.hu közlése szerint a Népszava arról írt, hogy





“EGYETLEN TELEPÜLÉSI RÉSZVÉNYES SEM TÁMOGATTA A REORGANIZÁCIÓS TERVET,

viszont akadtak, akik tartózkodtak, így például Nagy Bálint, Keszthely Fidesz-KDNP-s polgármestere.”

 

Igaz, az önkormányzatok ellenállása hiábavaló, mivel a tavalyi tőkeemelés után a magyar állam többségi tulajdonba került, így a településvezetőknek már valós beleszólásuk nincs a dologba,

HA A KORMÁNY ÁT AKARJA SZERVEZNI A CÉGET, AKKOR HIÁBA AZ ELLENÁLLÁS, ÁT FOGJÁK SZERVEZNI!

 

A reorganizációs terv lényege pedig az, hogy a járvány gazdasági hatásaira hivatkozva, a kormány több kikötőt, hajót, telket, nyereséges hotelt és kempinget értékesítene, 11 vitorláskikötőt pedig bérbe adna.

 

A 11 kikötő bérbeadására pedig még racionális érvet sem tudtak felmutatni, mivel jelenleg is nyereségesen működnek, nem lesz több a befolyt összeg a hároméves bérbeadás után, mint amennyit saját tulajdonban üzemeltetve behoznak.






 

A lapnak, egy, a céghez közelálló forrás az ügyletet úgy jellemezte, hogy

“AZ ARANYTOJÁST TOJÓ TYÚKTÓL NEM SZOKÁS MEGVÁLNI”.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top