Politika

DK: Ebből elég volt, engedjék vissza a kórházi ágyakra a hazaküldött a betegeket!

nyugatifeny.hu

Tegyék szabaddá az üresen álló kórházi ágyak felét a betegeknek – követeli az ellenzéki párt.






“A kormány két hete minden ész és értelem nélkül ürítette ki a magyar kórházakat. Miközben most arról beszélnek, hogy a járvány nyugvópontra tért, miközben vidéken már fel is oldották a kijárási korlátozásokat, továbbra is

üresen hagyják a két hete kiürített 36 ezer ágyat

a járványra hivatkozva” – emlékeztetett Dr. László Imre, a Demokratikus Koalíció egészségügyi szakpolitikusa.

 






A volt kórházigazgató, Újbuda polgármestere szerint ha igazak a hivatalos kormányzati adatok a fertőzöttségről, akkor ennyi ágy üresen tartásának ma

semmilyen szakmai oka nincs.

“Elég volt abból, hogy a kormány a járványra hivatkozva beszüntette a magyar egészségügyi ellátást. Ennek már semmi köze a járványhoz, ez egy

veszélyes, szakmaiatlan és emberek életét veszélyeztető állapot.

A DK szerint újra kell indítani az egészségügyet legalább a kiürített kórházi ágyak felén, mert bármit is hazudik a kormány, ma Magyarországon továbbra sincs egészségügyi ellátás!”

– követelte László Imre.

 

Ugyanebben a témában posztolt ma Gyurcsány Ferenc is.

 






A DK elnöke úgy fogalmaz:

“Vagy a nemzethalált várták, vagy csak pancserek.

Egyetlen emberrel, szakértővel, laikussal nem találkoztam, aki választ tudott volna adni arra, hogy miért ürítettek ki lóhalálában 36 ezer kórházi ágyat. Olyannal meg végképp nem, aki egyetértett volna ezzel a döntéssel.

Persze most mondhatnánk: spongyát rá, túl vagyunk rajta. Még ha így is gondolja valaki, azt látjuk, hogy ez az értelmetlen rendelkezés máig el.

Ki érti ezt? Én nem.

10 körül a napi halálos áldozatok száma, pár tucat az új pozitív eset, túl vagyunk a csúcsponton a kormányfő szerint. Mégse történt semmi.

Azt követeljük, hogy azonnal nyissák meg az ágyak legalább felét, hogy az indokolatlanul el nem látott különböző, egyéb betegségektől szenvedő emberek ne kerüljenek végső veszélybe!”

 

Vagy a nemzethalált várták, vagy csak pancserek.Egyetlen emberrel, szakértővel, laikussal nem találkoztam, aki választ…

Közzétette: Gyurcsány Ferenc – 2020. május 8., péntek

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top