Belföld

Dögöljenek meg az orvosok és a mentősök, szétlövöm a családjukat – telefonált be a rendőrségre a szegedi férfi, most letartóztatásba kerülhet

168ora.hu

Egészségügyi dolgozók és családjaik megölésével fenyegetett egy büntetett előéletű férfi Szegeden, akit kirohanása miatt letartóztathatnak. A Szegedi Járási Ügyészség erre tett indítványt.  






 

A gyanú szerint a férfi 2020. május 6-án 21 órakor telefonált a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére. Ennek során közölte, hogy

bemegy és megöli az orvosokat és a mentősöket, meg is fojtja őket,

mert egészségügyi problémáján nem segítettek. Közölte azt is, hogy két éve jár már a sürgősségi osztályra, de a háziorvosa sem akar rajta segíteni, mivel évek óta szenved, teljesen kivan idegileg. Közölte: ő rendőr, ebből adódóan fegyvere van,

szétlövi az orvosokat a családjukkal együtt, akik egyébként is dögöljenek meg,

valamint egyéb trágár kifejezéseket is használt. A hívást fogadó ügyeletes próbálta nyugtatni a férfit, de a vonal hirtelen megszakadt. Másnap hajnalra a rendőrség a hívót azonosította, előállította, őrizetbe vette és gyanúsítottként kihallgatta. A férfi a gyanú szerint a köznyugalom megzavarására alkalmas olyan valótlan tényt állított, illetőleg azt a látszatot keltette, hogy közveszély bekövetkezése fenyeget.

 

A Szegedi Járási Ügyészség az eljárás meghiúsítása és a bűnismétlés veszélye miatt kezdeményezte a férfi letartóztatását, amiről még a pénteki napon döntenek.






 

Itt pedig a férfi elfogása látható:

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top