Politika

Talált most a fővárosnál is elvehető pénzt a kormány, az új buszokra ígért 3,2 milliárd forintot nem fogják megkapni

168ora.hu

A koronavírus mintegy 1000 milliárd forint bevételkiesést és ugyanekkora nem tervezett védekezési kiadást vonhat maga után, ami önmagában 2000 milliárd forint mínusz a jövő évi állami költségvetésben. Éppen ezért azt javasoljuk a fővárosnak, hogy a buszok cseréjére ígért 3,2 milliárd forintos támogatást jövőre utalhassa a központi költségvetés – csomagolta be a Népszavának Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, hogy





most a fővárostól van szükség elvonásra a járvány elleni védekezés jegyében.

 

De persze nem a fővárosi önkormányzat kényszerül csak sűrű pislogásra, az ellenzéki kerületek – emlékeztet a Népszava is – egymás után kapják a 2020-es költségvetésbe betervezett fejlesztési támogatások elvonásáról szóló határozatokat.

Eddig Ferencvárost 400 milliótól, Józsefvárost 1,125 milliárd forinttól „szabadították meg.” Ez összeadva épp a Fürjes által is emlegetett 2000 milliárdhoz képest is gyanúsan kevés,

ersze az átcsoportosítások feltehetően nem értek véget, hiszen a járványügyi vészhelyzet sem.

 

A kormány egyébként tavaly júliusban a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa javaslata alapján úgy döntött, hogy támogatja a fővárosi közösségi közlekedés autóbusz-járműparkjának cseréjét. A programra 3,2 milliárd forintot biztosított, és felhívta a Miniszterelnökséget vezető minisztert,  kössön támogatási szerződést a BKV Zrt.-vel. Persze a Karácsony Gergely győzelmét hozó önkormányzati választások után már nem volt annyira sürgős a dolog, most pedig már annyira sem.






 

A lap megjegyzi, hogy például

az ingyenes parkolás sem feltétlenül kapcsolódik a járványügyi védekezéshez, mert a miniszterelnök által mintaként emlegetett Bécsben is már jó ideje újra fizetni kell.

 

Fürjes szerdán fog egyeztetni a dologról Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettessel.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 | SilverPC Blog | HirWiki Themetf

To Top