Továbbra sem kapja meg a Budapestre vonatkozó fertőzöttségi adatokat a főpolgármester a kormánytól. „Pedig ezekre egyre nagyobb a szükség, a város újranyitásának tervezése miatt, de azért is, mert szaporodnak az ellentmondások, egyre több a tisztáznivaló” – írta még kora délután Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely.
A főpolgármester felemlegeti, hogy az operatív törzs szombati tájékoztatóján nem közölte, hányan vannak kórházban, és hányan lélegeztetőgépen, erről egyébként reggel a 168 Óra munkatársa is beszámolt.
Mint hozzáteszi, nagyon fontos lenne látni az adatokat olyan bontásban, hogy hány „lakossági” és hány intézményi, vagyis elsősorban kórházi fertőzést regisztráltak, Karácsony gyanúja szerinte ugyanis a járvány elsősorban a kórházakban és a kórházakból fertőz.
„A budapestieknek, akik eddig tiszteletreméltó belátással tartották magukat a korlátozó intézkedésekhez,
jár a magyarázat, jár a tisztánlátás. És járnak az adatok, amelyeket a kormánytól kérünk. És kérni, követelni fogjuk újra meg újra, amíg meg nem kapjuk.”
– zárta posztját Karácsony, aki választ ugyan nem kapott, ám késő délután a kormány részéről mégis csak kapott reakciót, de nyilvánvalóan nem azt, amit várt.
Kovács Zoltán kormányszóvivő szintén a Facebook-oldalán üzent Karácsonynak, de a felvetett aggályokra, illetve a kért adatok kapcsán semmit sem reagált, vagy akár arra, miért nem egyeztetnek személyesen a főpolgármesterrel,
ehelyett azt írta: Karácsony Gergely „folyamatosan és kétségbeesetten terel”,
miközben az elmúlt hetek adataiból szerinte nyilvánvaló, hogy „a járvány leginkább a fővárosi idősotthonokban terjed”, mert a főpolgármester későn intézkedett. „Van saját hatásköre és felelőssége – ideje lenne ezzel foglalkoznia”, javasolta Kovács Zoltán, aki egy látványos diagramot is mellékelt állításához. Ezen az látható, hogy a 320 budapesti és Pest megyei elhunytból 64 ember “fővárosi fenntartású idősotthon” lakója.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.