Pénteken utalták be a Korányi Kórházba, ahol viszont elképesztő körülmények között kellett eltöltenie a napjait.
Egészen elképesztő élményekről számolt be a 444-nek egy beteg, akit koronavírus-gyanús tünetekkel utaltak be pénteken, május 8-án a Korányi kórházba. X. 40 éves, kétgyerekes anya, nincs ismert betegsége. Április közepétől kezdve köhögött és fulladt. A háziorvosa koronavírus-gyorstesztet rendelt neki, ami negatív lett, de utána folytatódtak a tünetek, sőt a fulladás rosszabbodott, szúrni kezdett a mellkasa, majd amikor egy röntgenfelvétel árnyékot mutatott ki az egyik tüdején, beutalták a Korányi kórház Covid-osztályára, hogy a sokkal megbízhatóbb, úgynevezett PCR-teszttel állapthassák meg, hogy fertőzött-e.
X. május 8-án, pénteken érkezett meg a kórházba és tudta, hogy a legjobb esetben is kábé 4 napot bent kell töltenie. Az igazán megbízható eredmény végett a betegeket ugyanis kétszer tesztelik egymás után és ez a PCR esetében nagyjából ennyi időbe kerül.
X. a Korányiban azonnal úgynevezett izolációs szobába került, aminek az a lényege, hogy a beteg addig nem hagyhatja el egyáltalán, amíg ki nem derül, hogy koronavírusos-e.
“Ha emlékeim nem csalnak, Müller Cecillia folyamatosan az alapvető higiéniára hívja fel a figyelmet a vírussal kapcsolatosan” – írta X. az első kapcsolatfelvételünk idején. Nem véletlenül. A szobájában elhelyezkedve ugyanis meghökkenve tapasztalta, hogy ott nincs sem fürdési lehetőség, sem wc.
Igen, a definíciója szerint többnapos tartózkodásra szánt helyiségben összesen egy fali mosdókagyló volt, a lakótértól elválasztott wc pedig egyáltalán nem, helyette egy kis mobi útivécét helyeztek el odabent.
“Az emberi méltóság megtiprásának érzem, hogy egy mini pottyantós wc van behelyezve a szobába. Azt nem viszik, az ott van. Az egész szaga átjárja a szobát. Tegnap óta senki nem jött fertőtleniteni.”
– írta X. még szombaton, május 9-én.
A higiénés körülményekhez képes szinte eltörpült, hogy “az egész épületet fűtik, (…) forró a radiátor miközben május 9,-ét írunk és kint 28 fok van.”
X. eleve kényes a tisztaságra, ilyen körülmények között pedig duplán is mosdani akart, de a kis mosdókagylóban ez nem tűnt kivitelezhetőnek. Ezért kénytelen volt unortodox megoldáshoz folyamodni.
“Tegnap este (vagyis pénteken, a szerk.) a veszélyeshulladék kukából kiszedtem a zsákot, Domestosszal kimostam és abban fürödtem.Találékony a magyar, de ez mindennek az alja.”
További részletek és képek a 444.hu cikkében. / borsod24.com
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.