Politika

Kásler több százezer koronavírusosra számított, de csak 1905 van

nyugatifeny.hu

Ezért söpörte ki a kórházból a betegeket.






Kásler Miklós emberminiszter szerint az egészségügyet a legrosszabb forgatókönyvre kellett felkészíteni. A Magyar Nemzetnek nyilatkozva azt mondta: az ágyak kiürítésére azért volt szükség, mert a járvány lefolyását az elején nem lehetett pontosan megbecsülni, erre különféle számítások voltak

a legelképesztőbb számokkal.

 

Volt egy olyan matematikai modell is, állította Kásler, amely szerint több százezer fertőzött lesz Magyarországon.

 

A kormány és az operatív törzs úgy gondolta, hogy a várható legrosszabb forgatókönyv alapján kell 36 ezer ágyat “felszabadítani”.

 

Több százezer betegre.

 

A miniszter beszélt az egészségügy “újraindításáról” is. Kásler Miklós azt mondta, hetek óta készültek rá, hogy a járvány csillapodik, és el lehet kezdeni a szigorítások fokozatos feloldását. Az nem világos, hogy szerinte akkor most több százezer beteg lesz, vagy sem.

 

A koronavírus sok, “hasznos tanulsággal” szolgál Kásler szerint, ezek megértése után arról kell dönteni, milyen területen lehet és kell változtatni az egészségügyi rendszeren a járvány után.

Végre.

 

Hozzátette azt is: a járvány végén “előreláthatóan” plusz pénzt kell tenni az egészségügybe.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top