Semjén Zsolt az éj leple alatt nyújtotta be újabb törvényjavaslatát, melynek értelmében a kormány az egész országra kiterjeszthetné a gödi modellt, ahol már áprilisban egy kormányrendelet útján vették el az önkormányzattól az iparűzési-adóbevételt.
A javaslat szerint, a kormánynak lehetősége lenne különleges gazdasági övezetté nyilváníthatni az összes olyan területet, ahol legalább ötmilliárd forintos, kiemelt nemzetgazdasági jelentőségű beruházás zajlik – közölte a 444.hu. (A gödi esetnél még százmilliárd forint volt a minimum.)
A Semjén által benyújtott javaslat további feltétele, hogy a beruházás “a megye területének jelentős részére kiható gazdasági jelentőségű” legyen, valamint “a munkahelyek tömeges elvesztésének elkerülését, vagy új munkahelyek létesítését szolgálja”.
Ha ezt sikerül véghezvinniük, akkor az összes ilyen terület fideszes vezetésű megyei önkormányzatok tulajdonába kerülnének, tehát a települések helyett ők szednék be az ott működő cégektől az iparűzési adót!
EZZEL A LÉPÉSSEL PEDIG SZÁMOS ELLENZÉKI VEZETÉSŰ VÁROS KERÜLNE NEHÉZ ANYAGI KÖRÜLMÉNYEK KÖZÉ!
A gödi Samsung-gyár esetében a momentumos polgármester, Balogh Csaba szerint az intézkedéssel hosszú távon veszélybe sodorták a város költségvetésének fenntarthatóságát.
Az üggyel kapcsolatban a polgármester az Alkotmánybírósághoz, Szél Bernadett független képviselő pedig az ombudsmanhoz fordult.
Novemberben már meglebegtették azt a módosítást is, amit most Semjén a benyújtott törvényjavaslatba bele is vett. Eszerint a települések által beszedett iparűzési adót elsőként tömegközlekedésre kell költeni, a fennmaradó összeget pedig a szociális ellátások finanszírozására kell fordítani.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.