Politika

Felfüggesztett börtönt kapott a pedofil exnagykövet, akit hónapokig bujtattak

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Egy év, két év hat hónapra felfüggesztett börtönbüntetést és 540 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki a Budai Központi Kerületi Bíróság múlt csütörtökön Kaleta Gáborra, a kormány volt perui nagykövetére gyermekpornográf ügye miatt – tudta meg a Blikk. A lap szerint miután a koronavírus-járvány miatt egy kormányrendelet lehetővé tette, hogy a “kisebb súlyú bűncselekmények” esetében mellőzni lehessen a bíróságot, az pusztán az ügyiratokból hozta meg a döntését büntetővégzés formájában. (Hogy miért számított több tízezer gyermekpornográf kép birtoklása kisebb súlyú ügynek, az számunkra nem teljesen világos. Nagyon úgy tűnik viszont, hogy jól jött a kormánynak a rendelet, Kaletának ugyanis tárgyalás híján nem kellett az újságírók és a nyilvánosság szemébe néznie.)






 

Öröm az ürömben, hogy az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosbításért fellebbezett. A történet előzménye: Kaleta még 2019 tavaszán bukott le, amikor az amerikaiak felgöngyölítettek egy nemzetközi pedofilhálózatot. A volt nagykövet számítógépes eszközein több mint 19 ezer, gyerekkorúról készített pornográf képet foglaltak le.

A DIPLOMATÁT KÉSŐBB TELJES TITOKBAN HOZTÁK HAZA, NAGYKÖVETI POSZTJÁTÓL TAVALY ÁPRILISI HATÁLLYAL FOSZTOTTÁK MEG, INDOKLÁS NÉLKÜL.

 

Közel egy évig nem is értesült a nyilvánosság az ügyéről, az első cikket is csak idén februárban hozta le az Index a témában. Kaleta 2001 óta állt a Külügyminisztérium alkalmazásában, döbbenetes módon egyszer sem bukott le az átvilágítások során.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top