Orbán nem volt hajlandó beszámolni a magyar felhatalmazási törvényről, igazságügyi miniszterére viszont nem kíváncsi senki.
Orbán Viktor és Varga Judit igazságügyi miniszter nélkül kezdődött meg a vita csütörtök reggel az Európai Parlament (EP) ülésén. Az EP azt tudakolta volna a magyar miniszterelnöktől, hogyan képzeli a számára gyakorlatilag korlátlan felhatalmazást adó törvény hazai bevezetését.
Orbánt azonban megfutamodott, és Varga Juditot küldte volna maga helyett.
Az Európai Parlament szabályai azonban szigorúak, a tagállamokat csak a kormányfő vagy az államfő képviselheti.
Varga Judit csütörtök reggel azt mondta, “bárhogy is történik, meglesznek a tanulságok, diplomáciai következmények” – írja a hvg.hu.
Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke viszont azt hangsúlyozta, hogy minden tagállamnak be kell tartania a jogállamiságot, és
figyelni fogják Magyarországot.
Az alelnök szerint Magyarország esete aggodalomra ad okot, mert Orbán sokkal szélesebb körben alkalmazza a törvényt, amelyet más tagállamokkal szemben nem kötöttek időkerethez.
A rémhírterjesztésre vonatkozó törvényt is ide sorolja.
Jourová külön kitért a médiára: a rémhírek elleni harc szerinte sem érheti hátrányosan a demokratikus értékeket. Magyarországon romlik a média helyzete, ezt nagyon sok civil szervezet és újságírók is folyamatosan jelzik – mondta.
A Sargentini-jelentés jelenlegi felelőse, a holland Gwendoline Delbos-Corfield szerint az Európai Unióban Magyarország az egyetlen kormány, amely határidő nélkül vezette be a veszélyhelyzetet. Erre azonban nem lett volna szükség, ezzel hátat fordítunk a demokráciának.
Azért persze egy kis fideszes Sorosozás belefért.
Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője ugyanis szerdai sajtótájékoztatóján kiábrándítónak és szánalmasnak nevezte, ami az Európai Parlamentben történik, szerinte „még a koronavírus alatt sem nyugszik az európai baloldal a liberálisok és a Soros-hálózat”.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.