Politika

A cél érdekében még törvényt is módosítottak – Most még több közpénzt tapsolhatnak el!

Pestibulvar.hu

A felcsúti focialapítvány élni kívánt a törvénymódosítás adta lehetőséggel, mellyel megspórolják az önrészt, így száz százalékban csak TAO-támogatásból, azaz közpénzből finanszírozzák a 2006-ban épült kollégium épületének felújítását.






 

Ez magába foglalja a külső és belső berendezések, bútorok és fürdők teljes körű felújítását, valamint ebből állják majd a stadion pályája köré tervezett LED-falat, de még a focisták képesség-fejlesztése céljából tervezett futódombot is teljes egészében közpénzből fizetik majd – közölte a 444.hu.

 

Korábban ezekre a célokra a miniszterelnök által alapított akadémia “csak” 451,2 millió forint TAO-támogatást vehetett volna fel, de most,

AZ ÚJ SZABÁLYOKNAK KÖSZÖNHETŐEN MÁR A TELJES ÖSSZEGET, TEHÁT 650,7 MILLIÓ FORINTOT KÖLTHETNEK A KÖZÖSBŐL.

Így csaknem kétszázmillió forinttal több közpénzt költhet a futballakadémia!






 

Az mfor.hu szerint pedig nemcsak az összeg meglepő, de az ügyintézés menete is. A felcsúti alapítvány március 9-én, tehát a járvány magyarországi megjelenésének napjaiban adta be módosítási kérelmét az MLSZ-hez, amely rekordsebességgel döntött, és már aznap, vagyis március 9-én hozzá is járult ehhez.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top