Politika

DK: Orbánék eladósítják az országot egy soha meg nem térülő beruházás miatt

nyugatifeny.hu

Nem erre lenne szükség a válság közepén.






Pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy a kormány újabb

82,1 milliárd forintot

csoportosít át a Gazdaságvédelmi Alapból a Budapest-Belgrád vasútprojektre – vette észre az Mfor. Az összeg nagy része papíron a magyarországi szakasz működési és felhalmozási célú kiadásait fedezi, 10,7 millió forint pedig az Innovációs és Technológiai Minisztérium dologi kiadásaira megy el.

 

A hírre reagálva Varju László, a Költségvetési Bizottság elnöke közölte: a Demokratikus Koalíció tiltakozik a magyar állampolgárok számára hátrányos beruházás ellen.

 

Varju emlékeztetett: a koronavírus-járvány miatt rengeteg plusz forrásra lenne szüksége Magyarországnak.

 

Elmondta, Orbán Viktor és kormánya azonban nem hajlandó komolyan venni a védekezést, nem hajlandóak tisztességes gazdaságmentő csomagot összeállítani, és következetesen tagadják, hogy az Európai Unió 2000 milliárd forinttal segíti Magyarországot a válság átvészelésében.

“Azzal már régóta tisztában vagyunk, hogy Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor kedvenc gázszerelője fog ezzel a projekttel nagyon jól járni.

Ennek érdekében a jövő héten még parlamenti szavazást is tartanak, na nem magáról a beruházásról, hanem ezermilliárd forintnyi közpénz elköltésének titkosításáról, a koronavírus-járványra hivatkozva.

Ezért a napokban konzultáltam Magyarország kínai nagykövetével, és elmondtam neki a beruházással kapcsolatos aggályaimat, többek között azt, hogy milyen érdekkörök járnának jól és hogy az Európai Unió sem nézi jó szemmel ezt.”

– hangsúlyozta a politikus.






 

Varju László közölte azt is:

“Ne felejtsük el, hogy ez a vasútépítés 130 év alatt térülne meg Magyarországnak.

(más számítások szerint 2400 év alatt – a szerk.)

 

Mészáros Lőrincnek – aki cégein keresztül érintett az üzletben – azonban nem kellene ennyit várnia a haszonra.

A Fidesz mindent megtenne annak érdekében, hogy a beruházás létrejöhessen és – a jövő heti szavazás eredményeként – legálisan el is titkolhassák a részleteket.

Ez a kormány eleve nem arról híres, hogy nagy barátja lenne az átláthatóságnak, most a járvány okozta veszélyhelyzet égisze alatt tovább lapíthatnak. Az pedig, hogy a koronavírus-járvány okozta válsághelyzet okozta gazdasági katasztrófa kellős közepén ragaszkodnak az ország eladósításához, aljasság.”

– mondta a DK alelnöke.

(dkp.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top