Politika

Akcióban a putyini modell: megkezdték a DK kivéreztetését?

Pestibulvar.hu

Hiába próbált azzal védekezni áprilisban a DK, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) olyan papírok eredeti példányait követeli rajtuk, amelyek megsemmisültek a székházuk másfél évvel ezelőtti tűzvészében, a Domokos László vezette szervezet bejelentette, hogy





MINDADDIG FELFÜGGESZTI A DK KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁSÁT, AMÍG A PÁRT “HELYRE NEM ÁLLÍTJA TÖRVÉNYES GAZDÁLKODÁSÁT ÉS AZT DOKUMENTUMOKKAL NEM IGAZOLJA”.

 

Holman Magdolna, az ÁSZ főtitkára szerint az ellenzéki párt nem igazolta a 2017-2018-as időszakról közzétett adatok valódiságát: pénzügyi kimutatásai nem mutatnak “megbízható és valós képet a párt bevételeiről és kiadásairól, a valótlan pénzügyi kimutatások közzétételével a párt a saját tagságát is megtévesztette”.

 

A szervezet állítólag azt is elmondta Gyurcsány Ferencnek, a DK elnökének, hogy milyen dokumentumokkal tudná igazolni a párt törvényes gazdálkodásának helyreállítását. Amennyiben a DK ennek eleget tesz, az ÁSZ közölte, hogy “azonnal visszavonja a költségvetési támogatás folyósításának felfüggesztését”.

Azt, hogy ennek mégis hogyan kéne eleget tenniük, ha fizikailag képtelenség előállítani a megsemmisült dokumentumok eredeti példányait, a szervezet nem közölte. Ahogyan azt sem, hogy miért nem érik be a helyzetre való tekintettel a másolatokkal, amiket a DK már a rendelkezésükre bocsátott.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top