Politika

Ellenzéki leszámolásba kezdett a Momentum Gödön?

Pestibulvar.hu

Sok szó eseik mostanában Gödről, arról a településről, melynek iparűzési adóbevételének legjavát most vette el a kormány, kiemelt gazdasági övezetnek minősítve a a Samsung gödi akkumulátorgyárának területét. Most viszont nem csak e miatt hangos a gödi közélet, hanem attól is, hogy a Momentumos Balogh Csaba





VISSZAHÍVHATJA DK-S ÉS AZ LMP-S ALPOLGÁRMESTEREIT,

és helyettük egy, szintén Momentumos alpolgármestert nevezhet ki. Balogh hivatalos indoklása szerint akét alpolgármester sokba kerül, és nem képesek önálló munkavégzésre, és munkájuk nem eredményezett különösebb hasznot. Rögtön két kérdés vetődik fel rögtön az elején: vajon Baloghnak fogalma sem volt arról, hogy mennyibe kerül egy alpolgármester, mikor előterjesztette a megválasztásukat, illetve a kampány során, mely a polgármesteri székhez juttatta, miért nem tűnt fel, a két ember alkalmatlansága? Nagy valószínűséggel másról van szó:

EGYSZERŰEN A MOMENTUM TÖBB POZÍCIÓT SZERETNE ELFOGLALNI A TÖBBI ELENZÉKI PÁRT ELŐL.

 

Az Azonnali információi szerint alapvetően rossz a viszony az önkormányzati tagok között. Olyannyira, hogy Fülöp Zoltán, Lőrincz László, továbbá a szintén DK-s önkormányzati képviselő, Szilágyi László és a jobbikos Hives Gábor levélben fordultak saját pártjaik, és a Momentum vezetéséhez. A levélben kifejtették, hogy Balogh Csaba polgármester mind politikailag, mind emberileg alkalmatlan tisztségének betöltésére, ezért arra kérték az összefogásban résztvevő pártok vezetőit – különösen a Momentum vezetését – „hogy határozott fellépésükkel tegyenek meg mindent a kialakult helyzet azonnali rendezéséért”.

Jelenlegi hírek szerint a polgármester még nem írta alá a visszahívásról szóló előterjesztést.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top