Politika

50 milliót kaphat a Pesti Srácok kiadója és egy portál, amin utoljára két éve jelent meg hír

Fotó: Szalai Szabolcs/Jövő TV

Jó helyre mindig jut!





50-50 millió forintot kaphat a Nemzeti Összetartozás Évéhez kapcsolódva egy-egy pályázat keretében a Pesti Srácok kiadója, a Gerilla Press, valamint az ugyancsak meglehetősen kormányközeli Mediaworks főszerkesztőjének, Szakács Árpádnak a portálja, amelyen legutóbb két éve jelent meg hír – olvasta a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) portálján az Index.

 

Az NKA szerint ez a közpénz nem minősül állami támogatásnak.

 

A Pesti Srácok kiadójának szóló pályázat témája „elsősorban olyan

kultúrtörténeti, identitástörténeti, történelmi tematikájú, összművészeti produktumok, alkotások, hiánypótló művek létrehozása, illetve megvalósítása,

valamint a teljes közvélemény felé történő közvetítése, amelyek a XX. század valósághű és alapos bemutatásával, hozzásegít a közelmúlt eseményeinek mélyreható feldolgozásához, egyúttal a jelen eseményeinek jobb megértéséhez.”






 

A Szakács Áprád-féle Történelemportál.hu-t kiadó Kárpátia Stúdió Kft. számára kiírt pályázat célja a kommunisták által eddig elhallgatott, szintén a magyar identitással összefüggő anyagok publikálása, valamint olyan kortárs szerzők műveinek kiadása, akiknek ugyancsak agyonhallgatták az e tárgyhoz tartozó munkáit.

A Történelemportál.hu főoldalán két évvel ezelőtti a legutóbbi cikk, Facebook-oldalukon többnyire Magyar Nemzet-dolgozatokat osztanak meg

– jegyzi meg az Index.

forrás168ora.hu




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top