Politika

Az alkotmánybíróság vethet véget Orbán ámokfutásának?

Pestibulvar.hu

Orbánékat lényegében nem érdekli, hogy egészségügyi és gazdasági vészhelyzet van, és nem is kezeli azt, minden megy a saját megszokott medrében: a haverok nyerik a közbeszerzéseket és számolatlanul ömlik a pénz kommunikációra. Ebben a helyzetben egy felelős ellenzéki párt nem tehet mást, mint





A TÖBBI ELLENZÉKI PÁRTTAL ÖSSZEKAPASZKODVA AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGON TÁMADJA MEG A VISSZÁS INTÉZKEDÉSEKET.

 

Ezek közül talán a legsúlyosabb az önkormányzatok kifosztásáról szóló rendelkezések. Mindezt Tóth Bertalan az MSZP elnöke jelentette ki az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Tóth elmondta, hogy a kormányzati kommunikációban „soha nem látott méretű mentőcsomagként” emlegetett munkahelyvédelmi program mindössze 54 ezer álláshelyet mentett meg, miközben most 164 ezeren fordultak valamilyen ellátásért az államhoz, illetve 160 ezer olyan ember van, akinek nincs munkája, és semmilyen támogatást nem kap. Erre az MSZP már hónapokkal ezelőtt felhívta a figyelmet, és javasolta, hogy

AZ ÁLLAM VÁLLALJA ÁT A KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOKNÁL A BÉREK ÉS JÁRULÉKOK 80 SZÁZALÉKÁT.

 

Ezzel a tisztességes mentőprogrammal nem 54 ezer, hanem akár 200 ezer munkahelyet is meg lehetett volna menteni.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top