A napi.hu megbízásából készült közvélemény-kutatás szerint
A MAGYAROK DÖNTŐ TÖBBSÉGE, 83 SZÁZALÉKA SZERINT A KORMÁNYNAK ÉRDEMBEN NÖVELNIE KELLENE A MUNKANÉLKÜLI SEGÉLY IDŐTARTAMÁT.
A jelenlegi időtartam 3 hónap, ezt növelnék az emberek 6 vagy akár 12 hónapra. Ez szögesen szembemegy Orbán felfogásával, aki szerint azért nem lenne jó ötlet 3 hónapnál hosszabbra növelni az ellátást, mert az nem ösztönözné az állásukat elveszítő embereket, hogy mielőbb munkát találjanak. A jelenlegi magyar gyakorlat példátlanul rövid a fejlett világban, fél évnél rövidebb ideig csak Csehországban fizetik így ezt a juttatást (de még náluk is 5 hónapig tart).
A megkérdezettek 62 százaléka válaszolta azt, hogy érdemi segítséget jelentene a járadék megemelése, míg további 21 százalékuk szerint csak átmenetileg kerülhetne sor erre a lépésre. Érdekes, hogy a nemmel szavazóknak is csak a 13 százaléka értett egyet teljesen a kormánnyal, vagyis mondta azt, hogy a hosszabbítás nyomán sokan felhagynának az aktív álláskereséssel. 4 százalékuk szerint azért nincs szükség az emelésre, mert az “sokba kerülne a magyar államnak”.
Az általában a közvélemény alakulására gondosan ügyelő Orbán és a Fidesz az eredmény ellenére egyelőre kitart a gyakorlat változatlansága mellett. Orbán legutóbb a parlamentben beszélt a témáról, akkor azt mondta, hogy “aki elveszíti az állását, az három hónapig munkanélküli segélyt kap. Ha ez lejár, nem lesz olyan ember Magyarországon, aki ne kapna állásajánlatot munkáltatótól vagy az államtól.”
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.