Politika

Vizsgálóbizottság előtt kell felelniük a tragédiák soráért

Pestibulvar.hu

Miután a kórházak jelezték, hogy nem nyilatkozhatnak április 20-án az operatív törzs vezetőinek, Pintér Sándor belügyminiszternek és Kásler Miklós Emmi-miniszternek küldött kérdést Tóth Bertalan, az MSZP parlamenti frakcióvezetője a koronavírus miatti ágyfelszabadítások miatt.






 

Tóth azt szerette volna megtudni, hogy

  1. hány beteget kellett hazaküldeni,
  2. hazaküldés előtt végeztek-e rajtuk koronavírus-tesztet,
  3. mikor tesztelték az adott intézmény ellátottjait és a személyzetet,
  4. mennyi, nem életmentő műtétet kellett elhalasztani április 20ig.

 

A nagy öndicséret közepette azonban egy hónapig nem sikerült válaszolnia az érintetteknek, ami azért is érthetetlen, mert még Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője is úgy nyilatkozott április 27-én, hogy a kért adatokból semmi sem titkos, nem bonyolult a válaszadás, sőt, még személyesn garanciát is vállalt, hogy a válaszok megérkeznek.

Meg is érkeztek, ha nem is kapkodták el őket. Egy hónap után Tóth május 20-án kapott választ Rétvári Bence államtitkártól, amiben Rétvári például leírja -azt amit egyébként más csatornákon tagadnak-, hogy

KÁSLER UTASÍTÁSA SZERINT ÁPRILIS 19-IG A KÓRHÁZI ÁGYAK FELÉT KELLETT ELŐKÉSZÍTENIÜK AZ INTÉZMÉNYEKNEK.

 

„Fontos tudni, hogy a magyar kórházi ágyak kihasználtsága március 14-én országos átlag szerint 66 százalék volt, azaz 34 százaléknyi szabad ágy volt.” Azonban a feltett kérdésekre ennél konkrétabb válasz nem született, csak a szokásos blabla, miszerint semmi olyat nem tettek, ami veszélyeztette volna a betegeg egészségét. Arról szó sem esik, hogy konkrétan hány embernek kellet elhagynia a kórházat, mennyi műtétet halsztottak el, illetve tesztelték-e a betegeket és a dolgozókat!






 

Tóth Bertalan Facebook-bejegyzésében azt írja: mivel ezek a kérdések, és a 33 éves édesanya halála sem maradhatnak megválaszolatlanul,

EZÉRT AZ MSZP VIZSGÁLÓBIZOTTSÁG FELÁLLÍTÁSÁT KEZDEMÉNYEZI.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top