Politika

A hitelek 20 százaléka dőlhet be a moratórium után, miközben a kormány nem tesz semmit

Illusztráció: MTI Fotó: Máthé Zoltán

Még kilátástalanabb helyzetbe sodorva ezzel a legveszélyeztetebbeket. 





Amíg Európában és a szomszédos országokban a kormányok mindent megtettek azért, hogy a válság miatt bajba került polgárok állami segítséget kapjanak, addig az orbáni válságkezelésnek csúfolt minicsomag nem csak a munkájukat elvesztettekről, a családokról és a nyugdíjasokról feledkezett meg, de a hitelmoratórium lejárta után a szakemberek szerint a hitelek 20 százaléka is bedőlhet.

 

Az elmaradt állami segítség miatt megugró személyi hitelek kamatai ugyanis januártól még jobban el fognak szabadulni, ráadásul a kormány nem hogy nem figyelmezteti erre a hiteleseket, de semmit nem tesz azért, hogy elkerüljük a katasztrófát. – írja közleményében Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke, az EP Gazdasági Bizottságának tagja.

 

A Demokratikus Koalíció szerint megengedhetetlen, hogy Orbánék teszetoszasága miatt hitelesek százezrei kerüljenek veszélybe, ráadásul úgy, hogy közben az állam parraghi módon széttárva a kezét mindössze csak annyit tud mondani, hogy „ezzel nem tudunk mit kezdeni”.

 

Felszólítjuk a kormányzatot, hogy a hitelesek valódi tájékoztatása mellett mindent tegyen meg azért, hogy a hitelek bedőlése ne sodorhassa még rosszabb helyzetbe a magyar munkavállalókat, családokat és nyugdíjasokat! – teszi hozzá az ellenzéki párt.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top