Az EMMI leplezetlenül asszisztálnak a lopáshoz – mondja a dokumentumokat kiperelő DK.
A Demokratikus Koalíció évek óta próbálja megtudni, mire költötte Mészáros Lőrinc felcsúti fociakadémiája a TAO-milliárdokat.
A hatóságok azonban nagyon nehezen adták ki az erről szóló a dokumentumokat.
A legutóbbi jogerős bírósági ítélet végül arra kötelezte a minisztériumot, hogy
hozzák nyilvánosságra a TAO-ügyhöz kapcsolódó jegyzőkönyvet.
Az Emberminisztérium, noha túllépte a bíróság által kijelölt határidőt, de végül kiadott egy 150 oldalas vizsgálati anyagot. A dokumentumot a DK három különböző könyvvizsgálóval nézetett át.
A párt szerint az anyag teljesen használhatatlan, abban olyan számlakivonatokra hivatkoznak,
amelyeket nem mellékeltek a jegyzőkönyvhöz.
A DK a dokumentumot nyilvánosságra hozta.
Ráczné Földi Judit, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja pénteken az EMMI-nél tartott sajtótájékoztatót, ahol elmondta: pártja tiltakozik az ellen, hogy ma Magyarországon előfordulhat az, hogy egy minisztérium
leplezetlenül asszisztál a lopáshoz,
“őket pedig egy jogerős bírósági ítélettel a kezünkben is megpróbálnak gyakorlatilag hülyének nézni.
“Van egy rossz hírünk: ez nem fog sikerülni” – mondta Ráczné Földi Judit.
“Mi, európai magyarok azért harcolunk évek óta az Orbán-rendszerrel szemben, hogy minden egyes ellopott fillért számon tudjunk kérni és be tudjunk hajtani rajtuk.”
– közölte a DK elnökségi tagja.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.