Politika

Máris tönkrement az úszómedence a hétmilliárdos budai uszodában, amelyet a választások előtt adott át a Fidesz

168ora.hu

Már eddig is bőven akadt gond a tavalyi önkormányzati választások előtt – az akkori fideszes vezetéssel az élen – sebtiben átadott II. kerületi Gyarmati Dezső Uszodával:

 






Most viszont megint baj van vele: a hétmilliárdból megépült komplexum 50 méteres benti medencéje használhatatlanná vált – írja a Magyar Hang.

 

A II. kerülettől kapott tájékoztatás alapján a lap azt írja, hogy  a járványhelyzet miatt leengedték a vizet a medencéből, majd arra lettek figyelmesek, hogy alul a csempe egyenetlen, sőt, mintha hullámozna, ahogy jártak rajta. Amikor megbontották, több helyen feljött a víz, vagyis úgy tűnik, a medence vize átszivárgott a csempén, sőt még az alatta lévő szigetelésen is. A medence alatti helyiségben a plafonon több helyen is repedés látszik.

Elhelyezték a máriaremetei Gyarmati Dezső Uszoda alapkövét

Vidám pillanat: az uszoda alapkövénak elhelyezése Fotó: MTI/Mónus Márton

A sportolók már birtokba vehetnek fedett uszodákat is, ezt a medencét egyelőre biztosan nem használhatják. Így kiszorulnak a kinti medencébe, ezzel pedig a kedvtelésből úszni járók lehetőségei csökkennek majd.

 






Egyelőre egyébként azt sem tudni, hogy a kinti medence mikortól lesz használható, hiszen a körülötte lévő burkolat sok helyen feljött, emiatt balesetveszélyes – jegyzi meg a lap.

A NER-nek az utóbbi időben nincs szerencséje az uszodákkal:

tavaly októberben eltört a játékvezető lába, amikor leszakadt alatta az emelvény az alig pár hónappal korábban kaposvári versenyuszodában. Közben az is kiderült, hogy, hogy az ötmilliárdért, Tiborcz István volt üzlettársa, Paár Attila cége által felhúzott létesítményben ázik a tető, alul pedig ugyancsak szivárog a medence:

 

Szerencsére Gazdagréten egyelőre nem kell efféle anomáliától tartani, ugyanis

a tavaly nyári állás szerint még egy szalmaszál sem mozdult meg, hogy megépüljön az idestova 6 éve megígért tanuszoda.

 

Pedig a 2014-es alapkő-letételnél még Simicskó István is nagyon bíztatóan mosolygott, miután szenteltvízzel is meglocsolták az alapkövet:

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top