Politika

Van egy konzultáció, amelyről mélyen hallgat a kormány

Forrás: mszp.hu

Ujhelyi István az MSZP Facebook-oldalán írt egy hosszabb posztot, amiben az Európai Bizottság konzultációjáról beszél.





Ujhelyi István azt a kérdést teszi fel: Tudta, hogy az Európai Bizottság a héten egy átfogó konzultációt hirdetett az uniós források elköltésével?

 

Nyilván azért nem, mert a magyar kormány szép sunyiban elhallgatja. Mert ez nem egy olyan konzultáció, ahol előre eldöntött és javarészt elferdített kérdésekre várnak (valójában még csak nem is várnak) választ, ahogyan azt az adófizetői milliárdokba kerülő, nemzetinek hazudott konzultációk során már megszokták. Ez egy valódi és érdemi lehetőség arra, hogy beleszóljanak a döntéshozók munkájába, hogy alakítsanak a saját sorsukat érintő ügyeken – már amennyiben ezt a fideszes kormányzat megengedi, vagy legalábbis nem akadályozza.

 

„Van véleménye az EU-források jövőbeni felhasználásáról? Ossza meg velünk!” – teszi fel a kérdést az Európai Bizottság. Valójában nem is meglepő, hogy a Fidesz és a kormányzat igyekszik elnyomni ezt a kezdeményezést, hiszen nekik már megvan a saját válaszuk erre a kérdésre: „minden pénzt nekünk és a rokonainknak!” Az európai közösség azonban nem része a NER-nek, tőlünk nyugatra még számít az emberek véleménye, ott még érdemi viták alapján születnek meg hosszan ható döntések és olyan intézmények is vannak, mint az Európai Ügyészség, amely őrködik az uniós források tisztességes felhasználása felett.






 

Az Európai Bizottság által közzétett felhívás emlékeztet, hogy az EU következő hétéves költségvetéséről még tartanak ugyan a tárgyalások, de a korábbi javaslatok alapján azonban nagyjából tudható, hogy Magyarország számára 2021 és 2027 között mintegy 17-20 milliárd, vagyis közel 7 ezer-milliárd forint fejlesztési támogatás áll majd rendelkezésre az európai strukturális és beruházási alapokból. Hazánknak, illetve a kormánynak a következő hónapokban kell kidolgoznia a felhasználásra vonatkozó terveket, így a regionális fejlesztési-, a szociális-, és a kohéziós alapban lévő milliárdok elköltéséről.

 

Az Európai Bizottság a legutóbbi országjelentésében rögzítette azokat a területeket, amelyek támogatásra szorulnak – ezen felül azonban tulajdonképpen szabadon, de legalábbis nagy rugalmassággal dönthetünk a források felhasználásáról. Hatályos rendelet írja elő, hogy a tagállami kormányoknak a forrásokról szóló tervek kapcsán ki kell kérnie nem állami szereplők, így civilszervezetek, szociális partnerek, önkormányzatok véleményét is, de jószerivel bárki javaslatot tehet egy megadott e-mailcímen keresztül, illetve – elméletben legalábbis – az Innovációs és Technológiai Minisztérium együttműködésével.

 

Hogy mindenkinek világos legyen: a következő hónapok egyeztetésein, valamint a kormány tárgyalási képességein és lehetőségein (amelyek az EU-ellenes kuruckodása miatt meglehetősen beszűkültek és ezzel beszűkítették hazánk lehetőségeit is) múlik, hogy a következő hét évben mennyi uniós támogatás jut Magyarországnak és legfőként mire.

 

Az Európai Bizottság ezzel kapcsolatban várja a javaslatokat a magyar emberektől. Nem sugalmazott kérdéseket tesznek fel, nem agyament összeesküvés-elméletekkel zaklatják a polgárok, nem társadalmi csoportok ellen uszítanak közpénzen, hanem bevonják őket saját sorsuk alakításába. Naná, hogy ezt inkább titkolja, és nem hangosan hirdeti a kormány, hiszen ellentétes mindennel, amiről a NER pökhendi tolvajkormányzása szól. Mi, szociáldemokraták mindenesetre arra kérjük a magyar választókat, önkormányzatokat és civileket, hogy éljenek jogukkal és lehetőségükkel: tegyenek javaslatokat arra, hogy hazánk miként és mire kapjon forrást a következő hét évben! Együtt, újjáépítjük Magyarországot!  

 






A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszáznegyvennyolcadik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

 

dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
2020. május 31.

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top