Politika

Elege lett: a Momentum képviselője így reagált a rasszisták önbíráskodására

nyugatifeny.hu

Ennek véget kell vetni.






Ma Magyarországon, ha az önkény ellen tüntetsz, a rendőrség fellép ellened – de ha cigányozva, önbíráskodásra felszólítva vonulsz,

még díszkíséretet is kapsz

– írja a Momentum EP-képviselője a Facebook-bejegyzésében.

 

Donáth Anna szerint nem szabad hagyni, hogy a Mi Hazánk “rasszista alakulatával, a rendőrség asszisztálása mellett hergeljenek roma honfitársaink ellen”.

 

Hozzátette: ez egyszer már szörnyű dolgokhoz vezetett.

A baloldali kép néhány napja készült – írja. Szélsőjobboldali tüntetők vonulást szerveztek a belváros közepén, miközben a jogszabályok szerint egyáltalán nem is tüntethettek volna.”






 

A jobboldali képen az látható, ahogy a rabszolgatörvény elleni tüntetések alatt – mint még nagyon sokan – magasba emelek egy füstgyertyát.

 

Mégis:

most hiába volt egyértelműen a romák megfélemlítése a fasiszták célja,

hiába görögtüzeztek a rendőröktől néhány méterre, nemhogy nem vittek be senkit, de még igazoltatni is csak egy-két résztvevőt mertek.

 

Miközben a rabszolgatörvény elleni tüntetés idején magát a képviselőt bevitték a rendőrök úgy, hogy az ügyvédjét sem engedték be hozzá.

 

Itt a teljes bejegyzés:

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top