Politika

Szánalmas nyilatkozattal mosdatnák a Trianonból gúnyt űző egykori vadliberális Orbánt

Fotó: MTI / Kovács Attila

Alapos vitákat generált az utóbbi napokban, hogy egy parlamenti jegyzőkönyv tanúsága szerint 1990. június 4-én – a trianoni békeszerződés 70. évfordulóján – az Országgyűlés egyperces néma megemlékezése alatt a Fidesz frakciója kivonult az ülésteremből. Az Index most leközölte Fodor Gábor egykori nyilatkozatát, amiben az akkor még szélsőségesen liberális Fidesz politikusa azzal próbálta magyarázni a párt akcióját, hogy ők alapvetően nem Trianon ellen tiltakoztak, hanem az ellen, hogy





SZABAD GYÖRGY, AZ AKKORI HÁZELNÖK A FIDESSZEL NEM EGYEZTETVE DÖNTÖTT A NÉMA MEGEMLÉKEZÉSRŐL.

 

Magyarán: azzal próbálják mentegetni a Fidesz akcióját, hogy arra hivatkoznak, ők a kivonulással csak a kormánypárti házelnök szerintük elfogadhatatlan döntése ellen tiltakoztak ellenzékből, és nem maga a megemlékezés ellen. Még ha így is volt, óhatatlanul felmerül a kérdés, különösen annak fényében, hogy a Fidesz azóta magát hosszú ideje nemzeti-konzervatív pártnak mondja, hogy miféle párt az, amelyik egy Trianonról szóló megemlékezést – az elsőt a szabad Országgyűlésben – pártpolitikai célokra használt?

VAGY EGYÁLTALÁN: MIFÉLE MAGÁT KÉSŐBB NEMZETINEK MONDÓ PÁRT AZ, AMELYIK EGY TRIANONRÓL SZÓLÓ EGYPERCES NÉMA MEGEMLÉKEZÉST MAGÁRA NÉZVE KÉNYSZERNEK ÉLT MEG, VAGY A NACIONALISTA ELNYOMÁS JELÉNEK TEKINTETT?

 






A kérdés annak tükrében még abszurdabbnak tűnik, hogy 2020-ra a Fidesznek szemlátomást már olyannyira nem maradtak aggályai a házelnökök ellenzékkel szemben tanúsított önkényesnek tűnő döntései ellen, hogy Kövér László döntését, miszerint a századik emléknapon nem ad lehetőséget az ellenzéknek semmilyen felszólalásra, zokszó nélkül elfogadták. Ekkorát nem változhat senki, még harminc év alatt sem, aki valaha is komolyan vette ezeket az elveket.

MENNYIRE LEHET HITELES NEMZETI-KONZERVATÍV AZ A PÁRT, AMELYIK HARMINC ÉVE MÉG NACIONALISTA TÚLKAPÁSNAK ÉRZÉKELTE, HOGY EGY PERCRE FEL KELLETT ÁLLNIA AZ ORSZÁGGYŰLÉSBEN, HOGY MEGEMLÉKEZZEN TRIANONRÓL?

 

Csak nem egy olyan párt, amelynek igazán már akkor sem számított sem Trianon, sem a határon túli magyarság, sem a liberális értékek ügye, csak az, hogy ne hozhassanak a feje fölött döntéseket? Csak nem egy olyan párt volt a Fidesz, amit már akkor is csak a hatalom érdekelt, csak a saját “szuverenitása”, csak az, hogy Orbán Viktor dolgaiba ne szólhasson bele senki más, csakis Orbán Viktor?

 






A Fideszt már ekkor sem érdekelte más, mint hogy ő ossza a lapokat, hogy ő dönthessen arról, ki lehet liberális és ki nemzeti. Ha arról volt szó, hogy ne dönthessenek Orbánról Orbán feje felett, a Fidesznek már harminc éve sem volt drága, hogy – elsőként a szabad Országgyűlésben – kivonuljon az ülésteremből, akár annak árán, hogy beáldozza a Trianonról szóló első méltó megemlékezést.

 

A Fidesz semmit nem változott harminc év alatt, most sem drága nekik, hogy a századik évfordulón vajon meglesz-e a nemzeti egység.

TRIANONT ÉS A TIZENÖTMILLIÓ MAGYAR ÜGYÉT MA IS UGYANOLYAN JÁTSZI KÖNNYEDSÉGGEL RENDELIK BE A HATALMI POLITIKA, A PÁRTPOLITIKA JÁTÉKSZABÁLYAI ALÁ, MINT TETTÉK AZT HÁROM ÉVTIZEDDEL EZELŐTT.

 

Ezt bizonyítja, hogy Karácsony ugyancsak egyperces néma megemlékezésről szóló javaslatát ugyanazzal az álnok érzéketlenséggel söpörték le, mint ahogyan harminc éve kivonultak a megemlékezésről, csak nehogy valaki más dönthesse el helyettük, hogy mikor és ki előtt hajtanak fejet.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top