Politika

Ismét nem tekintik egyenlőnek az egészségügyi dolgozókat

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Csak egy olyan egészségügy lehet hatékony, ahol a rendszer középpontjában a beteg áll, körülötte pedig egységben a segítő szakemberek, ezért minden megosztó intézkedés káros lehet a betegek számára – hangsúlyozta a Magyar Orvosi Kamara.





„A közfinanszírozott egészségügy, a magánegészségügy, a szociális szféra dolgozói, a gyógyszerészek és diplomás tagjaink mind részt vettek a koronavírus-járvány elleni védekezésben. Mindenki a saját területén állt helyt. A korlátozások ideje alatt egyenlőek voltunk, mindenkire ugyanaz vonatkozott. Most, amikor a kiesett bevételek pótlásáról van szó, ismét nem tekintik egyenlőnek az egészségügyi dolgozókat” – közölte a Magyar Orvosi Kamara a Facebook-oldalán.

 

Kiemelték: álláspontjuk szerint csak egy olyan egészségügy lehet hatékony, ahol a rendszer középpontjában a beteg áll, körülötte pedig egységben a segítő szakemberek, ezért minden megosztó intézkedés káros lehet a betegek számára.

 

A Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) hívta fel a figyelmet arra: hiába szerepeltek az egészségügyi dolgozóknak korábban ígért egyszeri, bruttó 500 ezer forintos juttatás eredeti előterjesztésében a lakossági gyógyszerellátást biztosító gyógyszerészek és (szak)asszisztensek, őket a végső döntés előtt valaki lehúzta onnan. A döntésért – a döntéshozók helyett – a kamarai elnök kért elnézést. (nepszava.hu)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top