Politika

Felháborodott a gyógyszerészkamara Kásler bicskanyitogató, hamis nyilatkozatán

nyugatifeny.hu

Az ágazati átlagbér jóval a nemzetgazdasági átlag alatt van.






Kétoldalas dokumentumban reagált hétfőn Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke azokra a mondatokra, amiket Kásler Mikós Emmi-minisztertől idézett a Demokrata hetilap.

 

Az interjúban a miniszter többek között azt mondja, hogy habár a gyógyszerészek valóban szerepeltek először a kormány elé kerülő díjazottak listáján, de kérdőjellel, mert az ágazat eleve magas, huszonöt százalékos haszonnal dolgozik.

 

Mi is megírtuk: a gyógyszerészeket az utolsó pillanatban lehúzták arról a listáról, amin azok szerepelnek, akik megkapják az egyszeri, 500 ezer forintos juttatást a járványidőszakban kifejtett áldozatos munkájukért.

 

A kamara elnöke erre válaszul azt írta:

“Miniszter úr a „haszon” (profit) helyett valószínűleg a „haszonkulcs” (árrés) kifejezést akarta használni, de ez sajnos még így sem igaz. Ma a közfinanszírozott gyógyszerek fogyasztói árának százalékában kifejezett, miniszteri rendeletben rögzített átlagos árrése már csak 10 (!) százalék körüli, ráadásul egyre több olyan gyógyszert forgalmaznak a gyógyszertárak, amelyek árrése még a beszállítónak kifizetendő összeg banki átutalási költségét sem fedezi.

A szabadáras egyéb termékek árképzése ezt a kiesést csak részben kompenzálja, a vidéki kisforgalmú gyógyszertárak helyzete pedig csak egyre nehezebb. Évek óta eredmény nélkül könyörgök a korrekcióért, ráadásul úgy, hogy az ágazati átlagbér jóval a nemzetgazdasági átlag alatt van.”






 

Kásler mondatára, miszerint a gyógyszertárak egyébként is azt tették, amit járvány nélkül is tettek volna, a kamara elnöke egy kérdéssel reagált.

Bocsánat, a többi egészségügyi intézményben nem ugyanazt csinálták, amit járvány nélkül is tettek volna, tehát a betegeik ellátását?

 

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere múlt hét pénteken jelentette be, hogy július 1-jével kapják meg a bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatásukat az egészségügyi dolgozók.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top