Politika

Megrémült a népharagtól a kormány, elkezdett kitáncolni a botrányos döntésből

Pestibulvar.hu

Mint megírtuk, hatalmas botrányt csapott, amikor kiderült, hogy a kormány több egészségügyi dolgozói csoportot is lehúzott a bruttó félmillió forintos bérkiegészítési listáról. A hírek szerint így jártak a gyógyszerészek, a gyógytornászok, valamint az idősotthonok dolgozói és a házi segítségnyújtók is.






 

Kásler a botrányos hírre, ha lehet, még botrányosabb válaszokat adott: a gyógyszerészekkel kapcsolatban pl. azt mondta, az ő nevük ugyan valóban szerepelt a kifizetési listán, “de csak kérdőjellel”, mert “az ágazat eleve magas haszonnal dolgozik”. A gyógytornászok, az idősotthoni dolgozók és a házi segítségnyújtók pedig állítása szerint azért maradtak ki, mert “nem az állam a munkáltatójuk”.

 

Miután a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke egy közleményben keményen kiosztotta Káslert, úgy látszik, a kormány halálra rémülhetett az egészségügyi dolgozók várható haragjától, mert az ATV Híradójának az Emberi Erőforrások Minisztériuma ma egy egymondatos közleményben már azt a választ adta, hogy

“A KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK ÉS A GYÓGYTORNÁSZOK IS KAPNAK AZ EGYSZERI JUTTATÁSBÓL”.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top