Politika

Orbánék fizessék ki az önkormányzatoknak a védekezés költségeit! – követeli a DK

nyugatifeny.hu

A kormány rengeteg pénzzel tartozik.






A Demokratikus Koalíció felszólította a kormányt, hogy fizesse ki az önkormányzatoknak azt a pénzt, amelyet a koronavírus-járvány elleni védekezésre fordítottak.

 

Ráczné Földi Judit, a DK polgármestereit és önkormányzati képviselőit összefogó Demokrata Képviselők Közösségének elnöke pénteki sajtótájékoztatón közölte:

a kormány nem mer szembenézni azzal a ténnyel, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés oroszlánrészét az önkormányzatoknak kellett magukra vállalniuk.

 

Az önkormányzatokat vittek védőfelszerelést a kórházakba, ők osztottak maszkot az embereknek, ők végezték el az időseknek a bevásárlást és sok intézményben ők szervezték meg tesztelést is – sorolta a politikus.

 

Ráczné Földi Judit úgy fogalmazott, hogy az önkormányzatokat sújtó megszorítások a kormányzati “gyengeség és gyávaság jelei”.

 

Vonják vissza a megszorításokat, vonják vissza a szolidaritási adó “megnégyszerezését”, és hozzanak létre egy alapot a megnövekedett szociális és egészségügyi kiadások miatt bajba került önkormányzatoknak! – kérte a politikus.






 

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes azt mondta, hogy a kormány még egy olyan alapvető feladat elvégzéséhez is gyenge volt, mint a védőfelszerelést beszerzése a kórházak számára.

 

A kabinet a veszélyeztetett intézmények tesztelését sem tudta megszervezni, az idősotthonokban is csak késve, a tragikus halálesetek után indultak el a szűrések – tette hozzá.

 

A kormány a munkájukat elveszítőknek sem adott támogatást, ahogy a kórházakból “kidobott” emberek családjait sem tudta támogatni – jelentette ki.

 

A kormány tartozik az önkormányzatoknak!

Az új költségvetésben az önkormányzatokat sújtó megszorítások a kormányzati gyengeség és gyávaság jelei.Nézzenek szembe a ténnyel: tartoznak az önkormányzatoknak!Kövesd élőben, és oszd meg Gy. Németh Erzsébet és Ráczné Földi Judit online sajtótájékoztatóját!🇭🇺🇪🇺

Közzétette: Demokratikus Koalíció – 2020. június 12., péntek

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top