Politika

Lemondott a tankerületi vezető, aki ocsmány módon megszívatta a makói tornatanárt

nyugatifeny.hu

A Fidesz-csinovnyik belebukott a botrányba.






Promenad.hu információi szerint lemondott a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ vezetője.

 

Balázs Józsefnek az elmúlt hónapokban több vitatható döntése, intézkedése is országos sajtóvisszhangot váltott ki.

 

Ilyen volt a szentesi gimnázium felvételi feltételeinek utólagos módosítása, majd a makói “vasalódeszkás tornatanár” elleni fellépése.

 

A tornatanár, hogy a távoktatást kicsit színesebbé tegye, egy vasalódeszkás videóval próbálta megtanítani az úszás alapjait a gyerekeknek.

 

A Klebelsberg Központ szerint azonban egy szülő bejelentést tett, a tankerület vezetője pedig végül eltiltotta a tanárt az oktatástól.






 

Balázs József emellett megalázó feladatokat is kitalált a testnevelőnek, akinek mindennap el kell készítenie a részletes óravázlatot, pontos utasítással és elküldenie a tankerületi vezetőnek. Teljesen fölöslegesen, pusztán büntetésből, a diákokat ugyanis már nem taníthatta.

 

Utóbbi ügyben az oktatási jogok biztosa, Aáry-Tamás Lajos ombudsman is vizsgálatot indított.

 

A portál értesülései szerint Balázs József most a hétvégén, június 15-i hatállyal nyújtotta be lemondását.

(promenad.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top