Politika

A legfőbbügyész sajnos tehetetlen: nem tudja vizsgálni a Fidesz-milliárdos furcsa ügyletét :(((

hirhugo.hu

Nincs mit tenni, Polt Péter legfőbb ügyész a törvények szerint jár el, ezért nem vizsgálhatja, hogy a Kisfaludy-pályázatok dokumentációi esetleg a hivatalos megjelenésük előtt kikerültek-e a későbbi nyertes pályázókhoz-írja az MFOR.hu






 

Nem kell attól tartania a Rogán Antal minisztériumának felügyelete alatt tevékenykedő Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által kiírt Kisfaludy-pályázatok szerencsés nyerteseinek, köztük Mészáros Lőrincnek vagy Csányi Sándornak sem, hogy az ügyészség esetleg megvizsgálná, tényleg minden szabályosan történt-e a milliárdos állami támogatások odaítélése közben.

 

“Az MTÜ által lezárt Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció – nagy kapacitású meglévő szállodák fejlesztés és új szállodák létesítése dokumentáció kikerülhetett-e a megjelenés előtt a pályázókhoz?” – tette fel az írásbeli kérdést a DK-s Vadai Ágnes képviselő Polt Péter legfőbb ügyésznek.

 

Nem véletlenül érdeklődött a képviselő. Történt ugyanis, hogy még január 7-én az MTÜ bő két héttel a minimum 100 szobás vidéki hotelek felújítására kiírt pályázat megjelenését követően kénytelen volt felfüggeszteni a pályázatot, mivel kevésnek bizonyult a 20 milliárd forintos keretösszeg. Ugyanis legalább 40 milliárd forint közpénzt igényeltek a szállodások a kormánytól.

Ez gyorsan ment, hiszen csak december 20-tól lehetett pályázni, vagyis a karácsonyi és szilveszteri ünnepnapokat is számítva 18 nap alatt sikerült többszörösen kimeríteni a keretet. A szállodások gyorsaságából arra is lehetett következtetni, hogy már a fiókban voltak a kész pályázatok, csak az MTÜ felhívására vártak. Ilyen rövid idő alatt ugyanis elég nehéz a pályázathoz szükséges precíz üzleti tervet, piackutatást, és számos bürokratikus nyomtatványt elkészíteni és beadni.

 






Az ügyészség azonban mossa kezeit, nem tehet semmit. Polt Péter legfőbb ügyész válaszából ugyanis kiderült: a hatályos törvények nem engedik az ügyészség számára, hogy az ügyben vizsgálódjon.

 

Fellépési jog akkor illeti meg az ügyészt, ha a támogatás odaítélésének eljárása a közigazgatási rendtartásról szóló törvény rendelkezései szerint folyik.  Figyelemmel arra, hogy a kérdés szerinti eljárás nem tartozik a törvény hatálya alá, és az ügyésznek az érintett körben az állami támogatásokkal kapcsolatos döntések esetén nincs fellépési joga, ezért vizsgálatot sem folytathat – magyarázta elutasító válaszát Polt Péter.

Nem csinált belőle titkot, sőt büszke is volt arra Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója, hogy állami pénzből segítik a szállodák fejlesztését. Május közepén beszélt arról, hogy 85 milliárd forint összegű vissza nem térítendő támogatást ad az ügynökség a 100 szoba feletti szállodák építésére és felújítására a vidéki Magyarország területén, 35 szálloda építése és fejlesztése eredményeként 1500 új szoba jön létre és 4200 megszépült szoba áll majd a vendégek rendelkezésére.

 

A pályázat legnagyobb nyertese Mészáros Lőrinc, aki az Opus Global Nyrt.-n keresztül a Hunguest Hotels vidéki szállodáit összesen 17,7 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatásból újíthatja fel. Szintén szemmel látható támogatást kapott a Garancsi Istvánhoz, Csányi Sándor OTP-vezérhez és Hernádi Zsolt Mol-főnökhöz köthető CDHT Hotel Projekt Kft. a Tihanyi Kastélyszálló és Tréningközpont Hotel megépítésére, összesen 8 milliárd 632 millió forintot.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top