Politika

Végrehajtást indítanak Márki-Zay Péter ellen, mert nem térített meg 800 ezer forintnyi sérelemdíjat

168ora.hu

Végrehajtást kezdeményez Márki-Zay Péterrel szemben a Csongrád-Csanád megyei kormánymegbízott és a szegedi járási hivatal vezetője – tájékoztatta a megyei kormányhivatal sajtószolgálata pénteken az MTI-t.






 

Varga Ildikó jegyző, Márki-Zay Péter és Lázár János a hódmezővásárhelyi közgyűlésben

A közlemény szerint

Hódmezővásárhely polgármestere ezidáig nem fizette meg azt a május 18-án megítélt sérelemdíjat,

amelyet a másodfokú bíróság azért rótt ki rá, mert valótlan állításokat tett közzé közösségi oldalán Juhász Tünde Csongrád-Csanád megyei kormánymegbízottról és Holubán Csilla szegedi járási hivatalvezetőről. Az államigazgatási vezetők ezért kénytelenek végrehajtási eljárást kezdeményezni a jó hírnevüket megsértő polgármester ellen.

 

Mint írták, az esetet azért tartják szomorúnak, mert a 400-400 ezer forintos sérelemdíjat a hivatalvezetők a vásárhelyi kórháznak ajánlották fel jótékony adományként.






 

Márki-Zay Péter a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet idején gyakorlatilag a saját városának egészségügyi intézményétől vonja meg a támogatást, holott korábban saját nyilatkozatában üdvözölte és minden vásárhelyi nevében megköszönte a felajánlást, továbbá ígéretet tett a sérelemdíj önkéntes teljesítésére – olvasható a közleményben.

 

A hivatalvezetők úgy fogalmaztak, rendkívül sajnálatos, hogy

egy megyei jogú város polgármestere nem tanúsít jogkövető magatartást és ezáltal a vásárhelyieket károsítja.

 

A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal vezetői bíznak abban, hogy a végrehajtási eljárás eredményes lesz, és a kórház megkaphatja a felajánlott adományt – írták.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top