Politika

Egyre nő a feszültség a boltokban az idősek vásárlási idősávja miatt, sok munkavállaló nem tud bevásárolni a kormánylap szerint

168ora.hu

Nő a feszültség a vásárlók és a boltosok körében: a kijárási korlátozások és a veszélyhelyzet megszűnésével már csak a 65 év felettieknek meghatározott vásárlási idősáv emlékezteti a lakosságot a hetekig tartó, korlátozásokkal teli vírusos időszakra, a 9 és 12 óra között érvényes szűkítés viszont – amikor az időseken kívül senki nem vásárolhat egy üzletben – immár a tapasztalatok szerint kevésbé éri el a hatását, mivel egyre többen teljesen figyelmen kívül hagyják azt – írja a kormányközeli Magyar Nemzet, amely már többször is írt ugyanerről a témáról, vagyis valaki nagyon lobbizhat az idősáv megváltoztatásáért vagy eltörléséért a kormány irányában.






 

– Leginkább a dolgozókon csapódik le a visszás helyzet, mivel nem jellemzőek a hatósági ellenőrzések, a kereskedők azonban félnek, hogy szabálytalanság esetén büntetést kapnak, ezért a beosztottaktól várják el, hogy kezeljék a helyzetet. Ez rengeteg feszült szituációt idéz elő, legtöbbször azzal, hogy a vásárló nem érti, miért nem térhet be még mindig szabadon a boltba, akadnak, akik hangot is adnak az elégedetlenségüknek.

A munkavállalók nem járhatnak el hivatalos szervként, vagyis nem veszik fel a kesztyűt a nehezebb esetekkel, de nő a feszültség a köreikben, mivel az ilyen helyzetekben rájuk nehezedik a még érvényben lévő idősáv miatti nyomás – mondta a Magyar Nemzetnek a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.

 

Bubenkó Csaba vázolta: akad olyan kereskedelmi egység, ahol délelőtt 9 és 12 óra között az ajtóban megállítják, de nem küldik el a rossz időpontban érkező vásárlót, és kiszolgálják úgy, hogy a bejáratig viszik neki a termékeket, és ott veszik el tőle a pénzt. Másutt rendszeres, hogy délután is betérnek az idősebbek vásárolni, akiket nem küldenek el, legfeljebb figyelmeztetik, hogy zsúfoltabb az eladótér, de már közülük is van, aki azt mondja, támogatná, hogy eltöröljék korlátozást, legfeljebb ott alkalmazzák, ahol a helyi viszonyok azt valóban lehetővé is teszik, és így nem szenvednek hátrányt a napi munkát végző aktívabbak a bevásárlások során.





– Az egyik élelmiszerláncnál azt az utasítást kapták a dolgozók, hogy senkit nem küldhetnek el 9 és 12 óra között, a dolgozók pedig nem tudják, szabályosan járnak-e el, ha az ajtóban szolgálják ki a vásárlókat. Sok helyen maszkot sem viselnek a kereskedők, ahogy a vásárlók sem – mondta a szakszervezet vezetője.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top