Politika

Azonnal lépni kéne – A teljes összeomlás küszöbén áll az egész ágazat?

Pestibulvar.hu

Egy korábbi felmérés mutatja meg, milyen rendkívül rossz helyzetben van a hazai egészségügy. A 2018-as adatok szerint,





35 EURÓPAI ORSZÁG KÖZÜL MAGYARORSZÁG A 33. HELYEN VÉGZETT.

 

A lista többek között azt vette alapul, hogy milyen a háziorvosi ellátás, milyen a rákterápiáknak-, illetve a CT-vizsgálatoknak az elérhetősége.

 

Lantos Gabriella az ATV Start című műsorában arról beszélt, hogy aki valaha már járt állami egészségügyi intézményben Magyarországon, az saját bőrén tapasztalhatta meg a hiányosságokat.

A műsorban kifejtette azt is, hogy egy fontos dilemmával néznek szembe jelenleg ennek a válságnak a kezelésben:

SOK EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓNAK ADJANAK KEVÉS PÉNZT, VAGY INKÁBB KEVÉSNEK SOKAT?

 

Szerinte a rendszer Magyarországon inkább az utóbbi felé hajlik, így a jövőben inkább csak a magán egészségügyi szektorban várhatóak jelentősebb fejlesztések. Hozzátette továbbá, hogy ez abból is érezhető, hogy a szektorba, az elmúlt időszakban több, a kormányzathoz köthető üzletember “szállt be”.

 

Az egészségügyi menedzser szerint azonban már most is “kétszintű” a rendszer, mivel a középosztály elkezdett átvonulni a magánegészségügybe, mivel látták, hogy az állami ellátás színvonala csökkent.






 

Ezt azonban a legtöbben nem tehetik meg, így nekik csak az kormányzat által magára hagyott állami egészségügyi rendszer marad, a leromlott színvonallal és az akár több hónapos várólistákkal.

“OLYAN ALACSONY A FINANSZÍROZÁS AZ ÁLLAMI EGÉSZSÉGÜGYBEN, HOGY ORVOS OTT NEM MARAD, AKI TEHETI, ELMEGY”

– fogalmazott Lantos, aki szerint a magánegészségügy sem tudja elvállalni az összes hozzájuk érkező pácienst, csak azokat, akiknek nincs nagyon súlyos betegsége. Ez pedig azt eredményezi, hogy sokan épp akkor kerülnek vissza a leromlott állami ellátásba, mikor a legkiszolgáltatottabbak – például a rákbetegséggel küzdők vagy a komoly szívműtét előtt állók.

 

A helyzet javulását például az segítené, ha a kormány jelentősen megemelné az ágazat támogatását, magasabb béreket biztosítana az orvosoknak, nővéreknek, így azok a magánszektor helyett, maradnának az állami szektorban. Ezzel pedig csökkenne például a várólisták ideje, és hamarabb kapnának megfelelő ellátást azok is, akik nem tehetik meg, hogy kifizessék a magánellátást.

KORMÁNYZATI BEAVATKOZÁS NÉLKÜL PEDIG ELKERÜLHETETLEN AZ ÁLLAMI EGÉSZSÉGÜGYI RENDSZER TOVÁBBI ROMLÁSA, MELY ORSZÁGOSAN TÖBB MILLIÓ EMBERT ÉRINTHET!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top