Politika

Varga Judit: a legjobban védekező országok közé tartozunk

Illusztráció: Varga Judit /Facebook

Az állampolgárok a járvány idején a cselekvő kormányoktól várták el a hatékony védekezést, amely elvárásnak a magyar kormány maradéktalanul megfelelt, hiszen Magyarország a legjobban védekező országok közé tartozik – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerdán.





Bár a veszélyhelyzet megszűnik, a járványügyi készültség továbbra is fennmarad, meg kell hagyni a rugalmas cselekvés lehetőségét és továbbra is be kell tartani a legszükségesebb elővigyázatossági intézkedéseket az állampolgárok egészségének védelme érdekében

– mondta a miniszter.

 

Hozzátette, a rendkívüli jogrendhez képest azonban jelentős különbség, hogy szerdán éjféltől már nem lesznek különleges jogosítványai a kormánynak, a rendkívüli jogrend helyébe lépő járványügyi készültség már a megszokott, “békebeli” működést jelenti a kormány számára.






 

Kiemelten fontosak a gazdasági károk enyhítését célzó intézkedések, így a vállalkozások támogatása, a munkahelyek védelme, a hitelmoratórium vagy a kilakoltatások felfüggesztése – mondta Varga Judit.

 

A büntetőjog tervezett szigorítása kapcsán Varga Judit kiemelte: szükség van a törvénymódosításra annak érdekében, hogy aki szándékosan más életére tör, és ezért szabadságvesztésre ítélték, ne kerülhessen feltételes szabadságra.

(MTI) | forrás 




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top