Politika

Orbán: A magyar egyészségügyi rendszer jobban teljesített a járvány kezelésében, mint a nyugati egészségügyi rendszer

168ora.hu

A magyar egyészségügyi rendszer jobban teljesített a járvány kezelésében, mint a nyugati egészségügyi rendszer – mondta Orbán Viktor kormányfő a szokásos pénteki rádióinterjúban.





A siker előfeltétele a fegyelmezettség és az összefogás volt. Ha jön második hullám, ugyanezeket vegyük elő

– javasolta. Fontos figyelmeztetés, hogy a szlovénok most rákényszerülnek arra, hogy 3 országból való beutazást újra korlátozzák, észnél kell tehát lenni. Végre lehet élni, de a vírus visszatérhet, és akkor ne habozzunk meghozni a szükséges lépéseket. Erre ő készen áll.

 

Aki a politikai életben részt vesz, ezekre a szervezetekre egyforma erejű átláthatósági szabályoknak kell megfelelniük. Külföldre érkezett, politikai célból küldött forintról minden magyar ember tudni fog. Aki nem rest külföldről pénzt elfogadni, az ne legyen rest ezt elmondani, világossá tenni – ezt arra reagálva mondta a miniszterelnök, hogy csütörtökön az Európai Bíróság kimondta, hogy a civil szervezetekről szóló magyarországi szabályozás sérti az uniós jogot, mert a nyilvántartási, bejelentési és közzétételi kötelezettség a bizonyos összeghatárt meghaladó mértékű külföldi támogatás esetében, megkülönböztető és indokolatlan korlátozáshoz vezet.

Lánchíd: vannak dolgok, amelyek meghaladják a mi értelmünket – fogalmazott.

Ebben nem rossz szándékot látok, hanem szerencsétlenkedést.

 

Kell találni jó gyakorlati szakembert. Szánalmasnak tartja Orbán, hogy a fővárosi vezetés mindig pénzhiányra hivatkozik. Most tervezzük az állami költségvetést, látom, hogy 180 milliárd forint van Budapest számláján, tele vannak pénzzel – mondta.

Egyetlen dolgot tehetünk, mivel már megvoltak a választások: szurkolunk a fővárási vezetésnek.

 






Uniós gazdasági segítségre szüksége van-e Magyarországnak, vagy anélkül is talpra tudja-e állítani a gazdaságot – hangzott a kérdés. Több helyen 10 százaléknál is nagyobb gazdasági visszaesés lesz, és az államadósság a GDP 110-160 százalékára hízik több országban. Ez gond, mert bár most olcsó a pénz, alacsony kamattal lehet hitelt felvenni, de ez nem lesz mindig így – mondta a miniszterelnök.

 

Ennek kapcsán jött elő a közös európai hitel lehetősége. Aligha tudjuk elkerülni, hogy Magyarország is hozzájáruljon a közös hitelfelvételhez – fogalmazott. Orbán szerint veszély és lehetőség is egyben a hitel. A nagy kérdés, hogy mire költsük el a pénzt, ezt Orbán már tudja, vannak ötletei, például a magyar vízhálózati rendszert fel kell újítani, az egyetemet fel kell tőkésíteni, a villamosáram-hálózati rendszert is fejleszteni kell.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top